Kellemes emlékként él bennem az, amit február 24-én, vasárnap délután éltem meg Kézdivásárhelyen. Az egyházmegye gyülekezeteiből gyűltünk össze, helyi nőszövetségeinket képviselve azért, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.
Más volt ez az alkalom, már a létszám miatt is. Harminc embernek lehetősége volt körbe ülni úgy, hogy mindenki mindenkit lásson.
Megtudhattuk, hogy milyen munkát végeznek az asszonytestvérek, és hogy kinél mi vált be. Volt olyan település, ahol az adventi díszeket a holland segélyből kapott ruhával együtt bocsátották áruba, sikerrrel járva.
Meglátszott az is, hogy hol van őszinte odaadás a nőszövetség fenntartása vagy éppen kialakítása kapcsán.
Elmondhattuk azt is, hogy miért imádkozunk mostanában rendszeresen. Így lehetett feltérképezni azt, ami elsőbbséget élvez asszonytestvéreinknél. És nem csak az jött elő, hogy személyesen milyen kérések vannak Isten felé, hanem a gyülekezet épülését is érintették az ima-témák sorában.
Rögzültek arcok, nevek nálam is. Igyekeztem ráhonagolódni a beszámolókra, mert tanulni is akartam. És örvendtem, hogy két nőtestvér kísért el a gyülekezetből, mert így több mindent tudunk otthon továbbadni.
Végre egy csapat, amely egyházmegyei szinten is esélyt ad a testvéri szeretetnek és ahol nem a fonákságok, a visszás, kusza helyzetek vannak napirenden, hanem a másikhoz való odafordulás.
Jól esett az egyik fiatal nő visszajelzését olvasni: kellemes élményben volt része, gazdagabban térhetett haza.
Remélem, hogy még lesz ilyenben részünk az egyházmegyében!
