Aztán eljött a szombat, és allergiás tünetekkel ébredtem fel. Arra gondoltam, nekem itthon kell maradnom, mert nem leszek képes a gépkocsit sem vezetni. Aztán felkeltem, igyekeztem összeszedni magam, és egy kicsit javult az állapotom. Azt mondtam, elmegyek, bár kissé torz az arcom, de hát nem a külső számít. És milyen jó, hogy így döntöttem, mert a Budapest-Fasori Református Egyházközségből érkezett kedves házaspár olyan jó hatással volt rám. Egyszerűen beszéltek a megélt hittapasztalatokról, szívvel-lélekkel mutattak az Úrra.
Megígértem, hogy az ott elhangzott Bódás János verset megosztom az oldalamon. Fogadja szeretettel minden kedves olvasó! Legyen ez egy kis segítség az előttünk lévő Úrnapjára való készülésben.
Bódás János: Útjelző tábla
Vigyáz a falvak szélén s ott áll
a szétfutó keresztutaknál.
Vigyáz, mindig útfélen állva
s irányt mutat mellén a tábla.
Lábára indák tekerőznek,
a barmok hozzá dörgölőznek,
vállára galamb, varjú száll,
az útról ráfreccsen a sár,
nap vakítja és veri zápor,
megrepedez a tél fagyától,
kölykek vágnak belé sebet,
beszennyezik kósza ebek,
de jó- s balsorsban egyaránt
áll és mutatja az irányt.
Mellette bölcsek és bolondok
cipelnek álmot, vágyat, gondot,
jönnek és mennek ifjak, vének,
nászmenetek és temetések,
ő áll és tűr s nem válogat,
mindenkinek utat mutat.
Útjelzőtábla lettem én is
ott, hol az út Isten felé visz.
Embersorsok útfelén állva
mutatok mindig egy irányba:
Krisztus felé. Nap szúr, ver zápor,
didergek a közöny fagyától,
bűn-indák reám tekerőznek,
rút vágyak hozzám dörgölőznek,
vállamra kétség-varjú száll,
s fülembe azt kiáltja: kár!
Az élet sara rámfrecseg,
megsebeznek gonosz kezek,
de jó- s balsorsban egyaránt
állok, s mutatom az irányt,
akik mellettem elhaladnak,
a fáradt tékozlófiaknak.
Mellemről Isten lángírása
beragyog ködbe, éjszakába
s szinte kiáltja: emberek,
mindnyájan erre menjetek,
a Krisztus jár előttetek,
nála lesz békességetek,
csak a nyomába lépjetek,
szárnnyá válik keresztetek!
Hát bízzatok és higgyetek,
s szeressetek, szeressetek!
