2013. november 20., szerda

Kórustalálkozó

A kovásznai kórusok találkozójára az idén a mi gyülekezetünkben került sor. A Hozsánna kamarakórus tagjai már egy jó ideje a meghívók kiosztásával, a vendéglátás megszervezésével foglalkoztak. És közben intenzíven kellett próbálni is, hiszen az egyik dalt első alkalommal énekeltük el közönség előtt. Egy szép darabról van szó, amely zongorakísérettel igazán különleges is. Kár, hogy nincs felvétel róla! Tudtommal a kórusvezető is elégedett volt a fellépésünkkel.
Jó volt látni, hogy minden kórus mennyire egyedi stílusú.
Nemcsak a kórusok nagy családjaként voltunk együtt, hanem láthattuk azt is, hogy kisvárosunkban mit jelent egy ilyen megmozdulás. Szinte minden körből képviseltettük magunkat, igazi ökumenikus alkalom lett.
Íme a képek! Sajnos a Hozsánnáról, a mi kórusunkról nem készült most felvétel, ami a birtokomban lenne.





2013. november 11., hétfő

Nőszövetségi közgyűlés


A tegnap délután derült ki, hogy mennyi mindent lehet kihozni egy közgyűlésből is!
Az egyházmegye különböző gyülekezeteiből gyűltünk össze, hogy az elmúlt időszakot kiértékeljük, és egy kicsit a jövőre vonatkozó tervekkel is ismerkedjünk.

Az alkalom igehirdetéssel kezdődött. Gáspár Erikának köszönhetően olyan közvetlen igemagyarázatot hallhattunk, amely teljesen talált a kényelmes, hangulatos teremben kialakult hangulathoz. Az alapige így hangzott:
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. (Fil 4,6)
A szörcsei fiatalok éneke után ismerkedéses játékok következtek. Boróka újból ügyesen irányította az összerázást. Íme egy kép, amelyen egy csoport próbálkozik azzal, hogy a megbillentett székeket azoknak feldöntése nélkül kézről kézre adja. Nem is ment olyan könnyen az elején, de aztán megtalálták a módszert a cél eléréséhez.
 
Az elnöknő (Bardócz Tímea) beszámolt azokról az összegyülekezésekről, amelyek révén beindult a szervezés, és szólt arról is, hogy hány alkalommal gyűltünk össze egyházmegyei rendezvényre. A vetítővásznon mindezt követni lehetett. Ez azért volt így jó, mert elég sok mindent kellett felsorolni.
Tímea végül a tervekről szólt. Elárulta azt is, hogy a 2014-es esztendőben a keresztyén életmód lesz a fő téma.
Aki ezen a gyűlésen részt vett, nagy valószínűséggel hálatelt szívvel zárta a tegnapi napot, hiszen az istenhit és a közösség áldásait tapasztalhatta meg.
 

2013. november 1., péntek

Reformációt ünnepelve

Örvendek, hogy nálunk nem merült feledésbe a reformáció napja. Bár ha hétköznapra esik október 31, kevesen szoktuk ünnepelni, de a hozzá közel lévő vasárnapon ezt igyekszünk pótolni.
Olyan sok mindent megcsodálhatunk visszatekintve az egykor történtekre! Főleg azt a kitartást és azt a bátorságot, amit egykori hithőseink tanúsítottak.
Én a napokban Michiel de Ruyter egyetlen magyarnyelvű életrajzát olvastam el. Igazi ihlet ez a hitben való megállásra! Most cikket készülök írni róla a gyülekezeti újságba.
Álljon itt egy kép Vlissingen-i szobráról, ahol egykor én is megfordultam.