Ünnep után


Jó a mindennapok nehézségéből visszatekinteni az ünnep lélekemelő pillanataira.
Azon is elgondolkodtam, hogy talán túl sok örömet hozott a karácsony a váratlan figyelmességekkel, a baráti meglepetésekkel. Áradt a szeretet a gyülekezetben. Mindenki igyekezett megfelelni az ünnepnek. De vajon hányan akartunk megfelelni Istennek? Ez abból fog kiderülni, hogy milyen lesz a folytatás. Becsapnánk magunkat és a környezetünket, ha csak karácsonyi szeretet volt a szívünkben. Ezt a kifejezést egy ismerősömtől hallottam, aki az emberi kétszínűség miatt beszélt időszakos, ünnepi szeretetről.
Az amit Jézus Krisztus elvár tőlünk, ennél több. Állandó szeretetet, törődést, istenfélelmet szeretne látni az Úr a mi életünkben.

Pár napra az ünneptől...

Ma istentisztelet után pár szót váltottunk egymással arról, hogy mi minden történik az életünkben ezekben a napokban. Csend semmiképpen nincs nálunk, csak az el nem végzett feladatok gyötörnek bennünket. Milyen emberi ez nálunk, mennyire ellentétes a mi valóságunk ahhoz képest, amiről hallunk az esti istentiszteleten. Isten előkészítette az ő Fiának a születését. Neki volt ideje, lehetősége mindent alaposan kidolgozni. Ezért lett a mi megváltásunk tökéletes, ezért nem szorul megismétlésre.

Kedves olvasó, ha te is időszűkében vagy ezekben a napokban, akkor gondolj arra a nagy igazságra, amelyet egy kedves ismerősöm osztott meg nemrégiben velem. Eszerint az idő teljesen demokratikus módon van elosztva az emberi világban: mindenkinek 24 óra jut naponta. Ezt hiába próbáljuk kinyújtani, bővíteni. Egyedül Isten tud a segítségünkre lenni, hogy az idővel, annak múlásával is megelégedettek legyünk, és abból minél többet tudjunk kihozni egymás számára.

Előmbe jön az én kegyelmes Istenem.
Zsolt 59.10

Az adventi időszakban egy rendkívüli alkalmat szereztünk magunknak: kopogtatót készítettünk vendégünk, Ilonka segítségével.
Rövid igei bevezető után munkához is láttunk. Milyen jól fogott az irányítás, és milyen jó, amikor van akit megkérdezni arról, hogy hogyan tovább!
Ilonka állta a sarat, mi pedig egyre inkább láttuk munkánk eredményét. Igaz, időközben jó sok mogyoróág kellett az udvarról. Már-már egyszerűbbnek tűnt behozni a mogyoróbokrot :) Ekkor nekiestünk az aranyesőnek, így már mindenkinek volt elég anyagja a kopogtató elkészítéséhez.
Közösségépítő is volt ez az alkalom, hiszen ritkán van ebben részünk, hogy együtt dolgozzunk. Most mindenki hozta a maga kézügyességét, kreatívitását a díszítés során.
Másnap egyik nőtestvérem mesélte, hogy otthon megkérdezték a családtagok: ugye nem te készítetted? Ennyire jól sikerült az ajtódísz!
Üzenetet hordoz a női bibliakörön elkészített kopogtató. A címként használt igét illesztettük a közepére, hogy ez is állandóan eszünkbe juttassa, kire várunk mi ebben az adventben is.
Amikor kikísértem vendégünket, még nem tudtam, hogy egy meghallgatott imádság révén kerül simán haza Bikszádra. Az úton rendőrök akárták megbüntetni, mert nem váltott idejében hosszú fényről rövidre. Az igazoltatáskor mégis elnézőek voltak, így a büntetés elmaradt.
Illesse köszönet Ilonkát újból értünk való fáradozásáért!
A terembe visszatérve, mesélte az egyik nőtestvér, hogy ő ilyen alkalomra vágyott már rég. Örvendtem, hogy nem csak az én álmom sikerült, hanem mások is beleélték magukat.
Az alkalom legszebb dísze volt az ahogyan új résztvevők is megjelentek körünkben. Adja az Úr, hogy ide visszakívánkozzanak máskor is. Mi szeretettel várunk újabb és újabb testvéreket.
Az én díszem nem lett tökéletes. Nem is figyeltem kellőképpen rá. Mégis ott van a dupla ajtónk nem nyiló részén, mert lelke van ennek a kopogtatónak is. Aki nem hiszi, nálunk megnézheti!

Alább következnek a képek, amelyek azért nem tökéletesek, mert hát ugye munkálkodtunk :)

Áldott adventet minden olvasónak!

Szentföldi zarándoklat

 

 

 

Különösnek hangzik a cím, pedig ez történt a legutóbbi női bibliakörön: Izráelbe látogattunk diavetítés révén. Aranyos beszámolóval jött asszonytestvérünk, aki a nyáron pár hetet Izráelben töltött testvérénél.
Tőle hallhattuk, hogy mennyire a turisták kíváncsisága szerint alakítják azt a területet, amelyen a mi Urunk egykor a mennyek országát hirdette településről településre járva.
Isten Szentlelke által láttuk azt is, ami inkább a mesélés révén elevenedett meg: Jézus szolgálatát, szenvedését, törekvését, hogy az embereket Istenhez térítse.
Köszönjük a megosztott élményeket, az újbóli kellemes együttlétet lelkes közösségünkben!

Lelki feltöltekezés

Öten indultak útnak a szovátai csendes hétvégére, köztük a férjem is. Nagy öröm volt mindkettőnknek, hogy most ő kerülhetett sorra.
Egy évvel ezelőtt indultunk el négyen Kovásznáról kitapasztalni, hogy mit jelent a cursillo. Csupa lelkesedéssel jöttünk haza. Aztán a tavaszi alkalmon Bikfalván én szolgálatra voltam beosztva és öt gyülekezeti tag csatlakozott a csoporthoz.
Csodálatos, hogy az a mosoly nem kopott le az arcokról. Akkora szeretettel beszélnek valamennyien a megélt hitélményről.
Sokan azt róják fel, hogy a cursillot nagy titkolózás veszi körül. Én nem idegenkedem attól, hogy bizonyos dolgokról beszámoljak azoknak, akiket oda irányítok. Meglepődve figyeltem, hogy ennek a titkolózásnak is van jó lecsapodása. Vasárnap az istentiszteletet követő szeretetvendégségen két régi társam jött hozzám nagy körültekintéssel. Meglepni készültek azokat, akik most indulnak a nagy élményre. Számomra ezzel is a bennük levő szeretetet fejezték ki. Valahogy így leszünk egymás testvérei. Ezzel a közömbösségünket, az érdektelenségünket vetkőzzük le.
Mielőtt útra bocsátottam volna a parókiáról a kis csoportot, egyik fiatal asszony testvérem lépett be hozzánk. Ő nemrég ismerte meg az Urat, azóta bibliaolvasó ember. Nekem akart valamit átadni, de még odaszólt az útra indulóknak: -Aztán érezzék jól magukat! Majd megállt és hozzátette: -Úgyis jól fogják érezni magukat. Ezzel elköszönt és elment.
Így szépülnek meg az emberi lelkek Isten közelében, és a továbbiakban ennek jegyében nyilvánulnak meg az embertárs iránt.
Bárcsak ne szűk körben működne ez így, hanem egyre többen tudnának hitben megújulni, hogy aztán kitartásról, szolgálatkészségről, lelkesítésről szóljon az életük!

Ünneplés, kifordított sorok és a valóság

Nagy örömmel jöttünk be a lakásba vasárnap este: mi körülbelül így képzeltük el ezt a kétnapos rendezvényt. Az sem zavart, hogy szombaton kevesen jöttek el ismerkedni a templomépítés mikéntjével. Magamban ezt úgy intéztem el, hogy hát a vasárnap a fontosabb. Bizonyára inkább arra összpontosítanak többen is. Úgy is volt, mert vasárnap zsúfolásig megtelt a templom.
És akkor hétfő reggel telefonáltak hozzánk a Székely Hírmondóban megjelent cikk kapcsán. Felháborító, hogy egy gyülekezeti ünnepből kontár kezek, mit tudnak kihozni. Lélektelenül, szenvtelenül odavetett sorok, a fénykép kapcsán helytelen megjegyzés. Vajon mit értett meg a nagyvilág ebből a cikkből?
Bevallom sok minden tökéletesítésre vár. De nem annyira drámai a helyzet, mint amit a cikk sugall. Bizonyítja ezt az is, hogy ma ketten is megállítottak, és elmondták, tetszett az ünnepély. Egyikük nem is jár rendszeresen templomba, megkérdeztem tőle, hogy ezt valakitől hallotta? - Nem, ezúttal én is ott voltam - hangzott a válasz. Mekkora örömmel vettem ezt tudomásul. Akkor nem hiába történt ez a megemlékezés.
Csak annyit tudok leszűrni a magam számára tanulságként, hogy a rosszat félre kell tenni, a jót kell meglátni az egészben.
Hiszem, Istennek van gondja elnémítani azokat, akik rosszindulattal kezelnek egy hitben fogant rendezvényt. Hiszem, hogy ezt a harcot nekem nem folytatni kell, hanem imádságban kell kérnem az Urat, hogy a hétvége valóban a gyülekezetünk hitbeli lendületét mozdítsa elő, és ne kudarcként maradjon meg azoknak, akik a gyülekezeti életben megtalálták vagy még keresik a helyüket.
Öröm az is, hogy a Gyöngyvirág utcai református templom építésére meghirdetett adakozás egy szép összeget eredményezett.
A hét során ez az adomány eljut majd a címzettekhez, hogy a munkát sürgősen folytatni tudják.
Isten segítse őket, hogy jól haladjanak az építkezéssel!

Ami most éppen folyamatban van....

Szervezés, kapkodás is néha - ebben élünk most itt néhányan. Közben annyi új jön elő a múltból, ami érdekességként elégtételt ad. Istennek hála, percről percre bővül az az anyag, ami bemutatásra kerül szombaton. Várjuk tehát az érdeklődőket szeretettel!

Miért jó a családlátogatás?

Istennek hála egy újabb presbiteri körzetet sikerült a napokban úgy végiglátogatni, hogy mindenki fogadott is az itthontartozkodók közül.
Sokan még mindig nem tudják, hogy mi a családlátogatás lényege, ezért röviden összefoglalom.
Először is jelezni szeretnénk a gyülekezeti tagoknak, hogy a gyülekezeti életben helyük van. Sok esetben önmagukat zárják ki ebből az emberek azáltal, hogy a közösséget nem keresik. Persze olyanok is vannak, akik ezt egészségi okokból nem tehetik. Ez utóbbi esetben nagyon is jól fog az, hogy mi menjünk el hozzájuk, mint erőben lévő testvérek.
A családlátogatás révén ismerkedünk is egymással. Nem alkothatunk úgy közösséget, hogy semmit sem tudunk egymásról.
Minden otthonban Igét olvasunk, Istent juttatjuk szóhoz, hiszen az ő képviseletében vagyunk jelen. Másképpen csupán egy kedélyes beszélgetés lenne az egész látogatásból. Az igei gondolatok viszont az együttlétnek igazi minőséget, tartalmat adnak.
Imádkozunk is együtt. Konkrét kéréseket viszünk az Úr elé a család helyzetéhez, gondjaihoz igazodva.
Én az új élményeket hazahozom magammal. Imádkozom továbbra is a nehezebb helyzetekben lévő testvérekért.
Most öröm van a szívemben, mert megtapasztaltam, hogy egy rövid, félórás látogatás alatt is közel lehet lelkiekben kerülni egymáshoz. Éreztem azt, hogy egyeseknél valós az igény az Úrral való járásra. Ott él bennem a remény, hogy lesz változás új ismerőseimnél. Lesznek olyanok, akik mégis leküzdik a távolságot, és eljönnek az Isten házába.
És lesznek olyan édesanyák, akik őszintén fognak gyermekeik hitre jutásáért imádkozni az Úrhoz. Mert nem elég csak annyit mondani, hogy ilyen ez a mai fiatalság. Ösztönözni is kell az utódokat, hogy Istennél találjanak menedéket, megoldást. És akkor nem azt kell nézni, hogy sok fiatal a létbizonytalanság miatt keseredik el.
Imádkozom azért, hogy találkozásunk legyen a templomban, az istentiszteleten egymással a jövőben.

 

Együtt a gógánváraljai kórussal

Szinte egy éve annak, hogy a mi kórusunk fellépett Gógánváralján. Óriási élmény volt az a fogadtatás, amiben ott részünk volt. És most ők jöttek el hozzánk. Tudjuk, nagy áldozatok árán, mert hosszú az út Kovásznáig, és több kórustag életkora 70 fölötti. Elmondták, hogy nagyon kívánkoztak hozzánk. Néhányan már megfordultak a gyülekezetünkben, azok meséltek is az itt látottakról. De egészen más  ott lenni, s így harminc ember indult útnak vasárnap hajnalban tapasztalatot szerezni.
Az istentiszteletet követően hallgathattuk meg műsorukat, melyben kórusművek és szavalatok váltakoztak. Azzal az egyszerűséggel adták elő, ahogyan ők élnek. Sugárzott belőlük a szeretet.
Néztem őket, amint kiálltak a gyülekezet elé. Ismerős az öltözet, minden arc. És közben felidéztem azokat, akik nem tudtak eljönni. Mert elsőként Jolántól kellett megválni. Ötvenévesen szólította őt vissza Isten magához. Akkor felvonultunk a kórussal a temetésen, hogy énekeljünk, de alig jött ki hang a torkunkon. És nem tudott eljönni Annuska néni, mert gyászolja a férjét, akit tragikus hirtelenséggel veszített el.
Ilyenek fordultak meg hirtelen a fejemben, míg őket néztem és könnyeztem. Bár tudtam volna megállni az érzelmek kimutatását, mert közben náluk is láttam az elérzékenyülést.
Mennyi élmény kötött össze bennünket! Valóban a nagycsaládnak a részeként jöttek hozzánk.
És helyretettek valamit: a papkihallgatás egykori fájdalámat idézték megjegyezve, hogy megbocsátottak a kovásznaiaknak. Isten kegyelméből új lelkészházaspár szolgálja a váraljai népet, és újabb kisbaba sír a parókián nagy örömükre a gyülekezeti tagoknak.
Reméljük tetszett a kovásznaiak szeretetteljes vendéglátása, törődése, igyekezete. Valamikor még elmegyünk a hosszú útra, hogy ezekkel a csodálatos emberekkel együtt lehessünk!
Képek a tavalyi találkozásról Váralján:

 

Képek az új találkozásról:

 

 

És volt ilyen sarok is:

 

 

 

Keresztyén sátor Kovásznán

Másodjára állítottuk fel gyülekezetünk tagjaival a keresztyén sátrat. Talán kevésbé volt idegen, mint az első évben a látogatók számára.
Jelzésértekű volt ez a kezdeményezés. Azokat kívánta megszólítani, akik a szórakozást is tisztességesen kívánják megélni, és közben az Úr Jézusról sem akarnak megfeledkezni.
Elsősorban a gyermekek találták fel magukat a sátorban. Számukra több lehetőséget is kínáltak az önkéntesek, pl. kőfestés, rajzolás, agyagozás.
A sátorba belépő gyermekeket bibliai történetekből kérdeztük. Jó válasz esetén ajándékot kaptak.
Sokan fordultak meg szombaton a sátorban. Ezzel magyarázható, hogy vasárnap már nem kívánkoztak vissza. (Közben az ajándékok is elfogytak.)
Ismét gondot jelentett a felnőttekkel való kapcsolat kialakítása. Számukra könyvvásárt szerveztünk. De hát ugye a könyveknek borsos áruk van, ráadásul könyvterjsztéssel foglalkozó kollégánk elsősorban lelkészek számára szerzi be a könyveket. A teológiai irodalom pedig nem örvend különösebb sikernek a laikusok körében.
Mi volt jó akkor a sátor kapcsán?
Az, hogy a gyermekeknek örömet szerezhettünk, a bibliai ismeretek fontosságát láthatták. (Motiváltuk őket az akándékokkal is, hogy minél többet előhozzanak magukból.)
És voltak újból önkénteseink. Mekkora öröm volt azt látni, hogy a misszió terén nem maradunk magunkra!
Jövőre még több ötlet szükségeltetik. Talán az olvasók is segíthetnek abban, hogy ilyeneket megfogalmazzanak.
Tehát, ha jó ötleted van annak kapcsán, miképpen tehetjük a keresztyén sátrat vonzóbbá a fiatalok, felnőttek számára, írd meg. Megjegyzésedet szeretettel fogadjuk.