2017. február 9., csütörtök

Költőies együttlét

Hosszú, kéthétnyi kiesés után találkoztunk újból női bibliaórán. Nagyon vágytam már erre az együttlétre. Vakáció van és három gyermeknek kell az életét irányítani, de ma megegyeztünk, hogy megengedik nekem az alapos készülést.
Igaziból egy kedves ismerősömnek köszönhetem az ötletet, amit már egy jó hete babusgatok magamban. Egy Túrmezei Erzsébetről készített riport köré szerveztem meg az együttlétet. (A film itt megtalálható.)
Először is Mt 10,5kk és Jn1,35kk kapcsán gondolkotunk el azon, hogy a mi Urunk hogyan hívta el első tanítányait, és miképpen bővítette ezt a "hálózatot" a tanítványain keresztül. Majd rátértünk a szép és áldott életű Túrmezei Erzsébetről készült film megnézésére. Időközben egy kicsit pihentünk, finomságokat fogyasztottunk.
Számos megbeszélnivalónk volt, mert az első félévre már vannak terveink, feladataink.
A végén elhangzottak azok a versek, amit tovább kellett vinni egy-egy ismerősnek feladatként.



Apró kis figyelmesség, de ez a mi "hálózatunk" így működőképes egy átlagos napon is!
A végén kiderült, egyik testvérünk műtétre készül, így a verseket magával viszi a kórházba. Szüksége lesz rá a próbatétel idején. Imádkozunk a sikeres beavatkozásért, és várjuk, hogy hazatérjen közénk.