Ma délután alkottunk. Olyan díszt készítettünk, amely egy kis odafigyeléssel, pontosabban locsolással karácsonyban is megcsodálható.
Oláh Mónika Kézdivásárhelyről érkezett körünkbe, virágkötéssel foglalkozik. Mindent előkészített számunkra, pontosan adagolta a szükséges darabokat.
Alapos magyarázat után fogtunk neki a munkának, így még a masni is jól sikerült mindenkinek. Ilyen szorgos kezek munkálkodtak az asztaloknál:
Jutkát még az sem hangolta le, hogy a kovásznai hidegben az autója nem indult. Szuper fuvarozója akadt, aki pár perc alatt elhozta őt körünkbe. Köszönjük, Erzsike!
A munkához mosolygós arcok is kellenek, mert így az igazi. Néha éppen így kapunk kedvet a szolgálathoz, ilyen emberekkel körülvéve.
Új tanév kezdődött, hittanos alkalmakra várjuk a gyermekeket szombatonként. A múlt héten az imádságról tanultunk. Ilyen lappal mentek haza a résztvevők:
Az ötlet az egyik bibliakörös nőtől jött, akit meglátogattam nemrégiben. Ő mutatta meg azt az imát, amit leírt és a vitrinbe kitett, mert nem szeretné elfelejteni. Minden nap este és reggel azokkal a szavakkal fordul Istenhez. Most már a hittanosoknak is van, amire nézniük, hogy ne feledkezzenek el imádkozni. Szeretettel várjuk azokat, akik szívesen tanulnak, készek gyarapodni lelkiekben, esetleg az angol szókincsüket is szívesen gyarapítanák. A továbbiakban angol imádságot is tanulunk együtt, hiszen ilyen utasítást kaptunk: "a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt." 2Pét 1,5
Amint ígértük, két csoportban hangzott el a tanítás. A nagyok kint maradtak Iringóval, és így tanultak arról, hogy mikét szerzett Ábrahám feleséget a fiának, Izsáknak.
A kisebbekkel bent elevenítettük meg ezt a történetet.
Aranymondást is tanultunk Csilla tanítónéni segítségével:
Az idő nagyon gyorsan eltelt, a fiatalok segítettek a kézimunka elkészítésében.
Holnap - D.v. - folytatódik a program újabb szép és üzenetben gazdag történettel!
Így hát elkészültek a szórólapok, és sok helyen már a postaládába is kerültek. Reméljük, örömmel fogadják a címzettek.
Az első plakátom így sikerült:
Hálás vagyok az Úrnak a munkatársakért, akik szívesen szolgálnak és értenek a gyermekek nyelvén. A nagyobbakat is meghívtuk. Velük külön csoportban foglalkozunk. A helyszín alakulóban. Anyukákat is szívesen látunk, akik babáikkal besétálnak. Legyen igazi átjáróház a parókia udvara! Gondoskodunk finomságokról, meglepetésekről! :) U.i.. Hálatelt szívvel fogadtam az elmúlt napokban azt a sok igei bátorítást, testvéri törődést, amely a családi bajok közepette érkezett el hozzánk. Nagy az ÚR irántunk való szeretete!
Hollandiai barátaink imaközösségbe jártak. Vilmosért is ez a csoport imádkozott, amikor élet-halál között volt. Megtapasztaltuk a csodát: a fiúnk meggyógyult, immár 12. életévét tölti.
De a barátaink azt is elmesélték, hogy mi történt az imaközösséggel. Egy idő után kevesebben jártak, és amikor már csak öten voltak, akkor előjött a kérdés: vajon nem kell feladni?
Elkezdtek erről beszélgetni, és akkor jöttek rá, hogy már nem is öten vannak, hanem hatan. Ott a gonosz a maga tanácsával. És erre azt mondták: nem kérünk belőle.
Az áldás esőként is hullhat, de nem ez határozza meg a napot! Emellett még sok tényező van, amit mi alakíthatunk. Rajtunk is múlik, miből mit hozunk ki.😉
Az iskola szorításából kiszabadulva vágytunk már arra, hogy lelkileg feltöltekezzünk. Az iskola nemcsak a gyermekeket terhelte le, hanem bennünket, szülőket is. Milyen nagy öröm volt elmenni azokra a rendezvényekre, amelyekre vártak bennünket e hónapban. Ivóban újból együtt lehettünk ismerősökkel, akiktől távol élünk, ritkábban találkozunk. Akikkel olyan jó mégis a találkozás, mert hitbeli érdeklődésünk ugyanaz. Jó baráti táraságban lehettünk egy hosszú napon át, s a meleg ellenére az erőnk nem fogyott el, mert lelkileg megerősödtünk. Csak amikor az autót leparkoltam, láttuk meg a duzzadt lábon, hogy sok volt az ülés, utazás együtt. Másnapra minden helyre jött. Aztán a következő hétvégén Nagygalambfalvára mentünk előadást tartani. Lajossal együtt készültünk Jónás könyvéből. Az előadás címe: Élet, igazság és remény, háttérben ott volt a küldetés kérdése, a komfortzónából nehezen kimozduló hívő tépelődése. Jónás neve galambot jelent, így a helyhez is alkalmazkodtunk :) A templomot kedves ismerősünk mutatta be zamatosan. Nagyon megtetszett az egész családnak az Isten háza, benne különösképpen a dupla karzat. Rajtam kívül itt foglaltak helyett a családtagok, és én igyekeztem őket lencsevégre kapni. Ez sikerült:
Ha valaki nem járt még a nagygalambfalvi templomban, látogasson el esetleg a nyáron. Freskói alapján is különleges, nőket előtérbe állító épület. Érdemes megkeresni azt a padot, amelyen az alábbi rajz áll:
Szerelmesének rajzolta a freskókat készítő szász mester. Annak a nagygalambfalvi lánynak, aki oda szokott ülni a templomban. Drága barátném mosolyogva azt kérdezte: A jövő hétvégén hol találkozunk? Mert két hétvégén adatott ez meg, köszönet ezért az Úrnak. Ma újból sok drága emberrel találkoztunk Alsócsernátonban a nőszövetségi konferencián. Nagy nehezen sikerült csoportunknak az alábbi fénykép:
Szeretettel hozzuk azoknak, akik nem lehettek velünk a bibliaórás közösségből. Most újabb kihívások előtt állunk, azon fáradozunk, hogy a szombati rendezvény jól sikerüljön. Legyen részünk áldott találkozásban egymással és az örökkévaló Úrral a megterített asztalnál a Deák-kertben Kovásznán!
"Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig." ApCsel 1,8
A kirándulásoktól állandóan valami boldogságot, érdekességet várunk el, valamilyen örömről, eseményről ábrándozunk. Ezért vonzó a kirándulás. Azt kívánjuk, ebben az örömben legyen részetek a nap folyamán. Jó utat! Isten legyen veletek! -
írta korán reggel a barátnőm, és én felolvastam az egész csoportnak, hiszen a jókívánság mindannyiunknak szólt.Induláskor igét is olvastunk: "Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor tér vissza a ház ura....ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket!" (Mk 13,35-36) Így szólt az isteni figyelmeztetés is hozzánk. Évike néni imája következett, amiért nagyon hálásak voltunk neki. Hálát adott a lehetőségért, a súlyos betegségből felépült Jutka jelenlétéért, és kérte a segítséget a nap folyamán az Úrtól. Ekkor elhagytuk Kovásznát, és elindultunk Erdővidékre. Szárazajtán volt az első megállónk. Másodjára jöttem ide, csodálatos élmények hoztak ide vissza. (ld. itt) Balázs-Bandi Anna tiszteletes asszonyt, Szárazajta szülöttjét kértük meg, hogy meséljen a faluról.
Este az egyik gyermekem megnézte, hogy mit rögzítettem a nap folyamán. Szomorúan jött ki a szobájából, mert az egykori történések sokkolták. Mi is szomorúan emlékeztünk vissza Szárazajta egykori áldozataira, akiket barbár módon végeztek ki a gárdisták az iskola udvarán. Emlékül koszorút hagytunk az emlékműnél.
Bementünk az iskolaudvarra is, ahol a tanárok is szeretettel fogadtak. Ekkor már a szárazajtai lelkész, Kelemen-Karikás Árpád is csatlakozott hozzánk. A csoport tagjai örömmel ismerték fel a januári vendégigehirdetőt, benn pedig a tanárok mondták, hogy emlékeznek a szolgálatomra. Az iskola egykor az egyházé volt. A szüneteket továbbra is kis harang jelzi.
Elsétáltunk a templomhoz ahol a lelkipásztorok névsorát nézve két kovásznai születésű Gocz nevezetűt találtunk, apát és fiát.
Az imateremben elfogyasztott kávé után Kisbaconba mentünk, a Benedek Elek emlékházhoz. Sokan mesélték, hogy iskolás emlékeket elevenített fel bennük a hely, de azért jó volt egy kicsit újból Elek apó házában üldögélni.
Innen átsétáltunk a vízimalomhoz, ahol különleges élményekben volt részünk. Na nem a vízimalom miatt! A tulajdonos idős néni egyik társunkra ráripakodott, hogy vigyázzon, mert jön a kutya, megharapja és neki gyűlik meg a baja:) Illedelmes kérdésemre, hogy bejöhetünk szétnézni, azzal válaszolt, hogy megkérdezte, tudok-e olvasni. Elnéztük a néninek, aki időközben kedvesebb lett. Még virágot is adott az egyik társunknak.
A Bodvaj felé vezető úton nem tértünk le idejében, így kerültünk el Hermányba. Sebaj, mert a sofőr elismerte tanácstalanságát és a GPS megmutatta, hogy merre kell mennünk. A vashámornál kényelmesen elhelyezkedtünk a padokon. Csak mi voltunk ott, és olyan jó volt elővenni a finomságokat. De jó volt hallgatni Ibolyának a beszámolóját Gábor Áron ágyúöntői munkája kapcsán.
És lett ágyú. Olyan amelyikkel már harcba lehetett menni. Egykor 21 ház állott ezen a részen, ma csak a temető árulkodik erről.
Egy órányit időztünk a gyönyörű környezetben, aztán elindultunk Miklósvár felé. Ideje volt ebédelni. A Kálnoky-birtokon már terítették számunkra az asztalokat.
A vendégháznál más turistákhoz vannak szokva, ezért bennünket is finom borral kínáltak. Egyesek pohara üres maradt, de a kép kedvéért magasba emelték ők is. Egészséget!
Aztán lesétáltunk a kastélyhoz, amit a Kálnoky család nem igényelhetett már vissza, csupán 50 évre bérelheti azt.
Integetés az egyik bástyából:
Ami nekem különösképpen tetszett:
Belül úgy éreztem, jobb ha nem fényképezek. Csak csodáltam a rendezettséget és a pompás bútorokat. Azt mesélik, Kálnoky gróf szenvedélyes gyűjtő. Valóban egy-egy darab nagyon különleges. Mint ez a tükör is, amely előtt engedelemmel próbálkoztunk fényképeződni.
Egyre fáradtabban mentünk tovább Miklósvárról, Uzonkafürdőn mégis megálltunk.
Gyönyörű itt is a táj, de eligazodni nehéz. Kezdetben álldogáltunk a fürdőnél, ahol a következőkben
volt részünk:
Editke próbálta felidézni, hogy egykor milyen látnivalók voltak itt, de ő is leginkább a távolabb levő kempingezőre emlékezett. Közben megbátródtunk és megkérdeztük a két fürdő férfit, hogy ők mit ajánlanak. Tanácsukra páran elindultunk felfedező körútra. Rátaláltunk a felújítás alatt álló egyházmegyei házra ("Kálvineum") és egy kis, használaton kívüli kápolnára.
Ittunk a borvízből is:
És aztán elindultunk haza hálatelt szívvel, mert újból jót kirándultunk. Kovásznán rendre leszálltak a társak, de megegyeztünk, hogy ki-ki otthon hálát ad az Úr kegyelméért. Találkozunk majd vasárnap - ha az ÚR is úgy akarja, amikor anyáknapi ünnepély és szeretetvendégség lesz gyülekezetünkben.