Szívembe rejtettem beszédedet...

hogy ne vétkezzem ellened - írja a Zsolt 119 és vallom én is, aki e világ kihívásai közepette főleg a bűntől szeretném távol tartani magamat.

Felkészítőt kaptam a vasárnapi istentiszteleten, amikor az hangzott el, hogy a szív az tároló hely. Most olyan jól jött törődni azzal a sok mindennel, ami ott gyökeret vert. Mi is van az én szívemben? Mi mindent kellene onnan kidobni? Miért hagyom, hogy sokáig ott maradjanak olyan dolgok is, amelyek terhesek?

Mennyivel jobb Istennel foglalkozni, az Ő akaratával, mint sok földi lehetetlen esettel. Emberekkel, akik ha jót nem tudnak magukból előhozni, hát rosszat annál inkább.

Kiváltságos helyzetben vagyok, mert hétfőtől két héten át istentiszteleten lehetek, szívhatom magamba azt, ami emberi értékemet növeli: az isteni akaratot. És találkozhatok olyanokkal, akik időt szakítanak Istenre, és akiknek nem terhes az istentiszteleten való részvétel. Követhetem 16 konfirmándus felkészülését a virágvasárnapi bizonyságtételre.

Imádkozom is ezekért a fiatalokért. Hátha rájönnek arra, hogy szeretettel közelítünk hozzájuk, ez pedig nem is olyan gyakori manapság. És akkor nem szöknek meg a gyülekezetből a továbbiakban sem...