Ünneplés, kifordított sorok és a valóság

Nagy örömmel jöttünk be a lakásba vasárnap este: mi körülbelül így képzeltük el ezt a kétnapos rendezvényt. Az sem zavart, hogy szombaton kevesen jöttek el ismerkedni a templomépítés mikéntjével. Magamban ezt úgy intéztem el, hogy hát a vasárnap a fontosabb. Bizonyára inkább arra összpontosítanak többen is. Úgy is volt, mert vasárnap zsúfolásig megtelt a templom.
És akkor hétfő reggel telefonáltak hozzánk a Székely Hírmondóban megjelent cikk kapcsán. Felháborító, hogy egy gyülekezeti ünnepből kontár kezek, mit tudnak kihozni. Lélektelenül, szenvtelenül odavetett sorok, a fénykép kapcsán helytelen megjegyzés. Vajon mit értett meg a nagyvilág ebből a cikkből?
Bevallom sok minden tökéletesítésre vár. De nem annyira drámai a helyzet, mint amit a cikk sugall. Bizonyítja ezt az is, hogy ma ketten is megállítottak, és elmondták, tetszett az ünnepély. Egyikük nem is jár rendszeresen templomba, megkérdeztem tőle, hogy ezt valakitől hallotta? - Nem, ezúttal én is ott voltam - hangzott a válasz. Mekkora örömmel vettem ezt tudomásul. Akkor nem hiába történt ez a megemlékezés.
Csak annyit tudok leszűrni a magam számára tanulságként, hogy a rosszat félre kell tenni, a jót kell meglátni az egészben.
Hiszem, Istennek van gondja elnémítani azokat, akik rosszindulattal kezelnek egy hitben fogant rendezvényt. Hiszem, hogy ezt a harcot nekem nem folytatni kell, hanem imádságban kell kérnem az Urat, hogy a hétvége valóban a gyülekezetünk hitbeli lendületét mozdítsa elő, és ne kudarcként maradjon meg azoknak, akik a gyülekezeti életben megtalálták vagy még keresik a helyüket.
Öröm az is, hogy a Gyöngyvirág utcai református templom építésére meghirdetett adakozás egy szép összeget eredményezett.
A hét során ez az adomány eljut majd a címzettekhez, hogy a munkát sürgősen folytatni tudják.
Isten segítse őket, hogy jól haladjanak az építkezéssel!