2012. november 15., csütörtök

Lelki feltöltekezés


Öten indultak útnak a szovátai csendes hétvégére, köztük a férjem is. Nagy öröm volt mindkettőnknek, hogy most ő kerülhetett sorra.
Egy évvel ezelőtt indultunk el négyen Kovásznáról kitapasztalni, hogy mit jelent a cursillo. Csupa lelkesedéssel jöttünk haza. Aztán a tavaszi alkalmon Bikfalván én szolgálatra voltam beosztva és öt gyülekezeti tag csatlakozott a csoporthoz.
Csodálatos, hogy az a mosoly nem kopott le az arcokról. Akkora szeretettel beszélnek valamennyien a megélt hitélményről.
Sokan azt róják fel, hogy a cursillot nagy titkolózás veszi körül. Én nem idegenkedem attól, hogy bizonyos dolgokról beszámoljak azoknak, akiket oda irányítok. Meglepődve figyeltem, hogy ennek a titkolózásnak is van jó lecsapodása. Vasárnap az istentiszteletet követő szeretetvendégségen két régi társam jött hozzám nagy körültekintéssel. Meglepni készültek azokat, akik most indulnak a nagy élményre. Számomra ezzel is a bennük levő szeretetet fejezték ki. Valahogy így leszünk egymás testvérei. Ezzel a közömbösségünket, az érdektelenségünket vetkőzzük le.
Mielőtt útra bocsátottam volna a parókiáról a kis csoportot, egyik fiatal asszony testvérem lépett be hozzánk. Ő nemrég ismerte meg az Urat, azóta bibliaolvasó ember. Nekem akart valamit átadni, de még odaszólt az útra indulóknak: -Aztán érezzék jól magukat! Majd megállt és hozzátette: -Úgyis jól fogják érezni magukat. Ezzel elköszönt és elment.
Így szépülnek meg az emberi lelkek Isten közelében, és a továbbiakban ennek jegyében nyilvánulnak meg az embertárs iránt.
Bárcsak ne szűk körben működne ez így, hanem egyre többen tudnának hitben megújulni, hogy aztán kitartásról, szolgálatkészségről, lelkesítésről szóljon az életük!