2012. október 13., szombat

Miért jó a családlátogatás?

Istennek hála egy újabb presbiteri körzetet sikerült a napokban úgy végiglátogatni, hogy mindenki fogadott is az itthontartozkodók közül.
Sokan még mindig nem tudják, hogy mi a családlátogatás lényege, ezért röviden összefoglalom.
Először is jelezni szeretnénk a gyülekezeti tagoknak, hogy a gyülekezeti életben helyük van. Sok esetben önmagukat zárják ki ebből az emberek azáltal, hogy a közösséget nem keresik. Persze olyanok is vannak, akik ezt egészségi okokból nem tehetik. Ez utóbbi esetben nagyon is jól fog az, hogy mi menjünk el hozzájuk, mint erőben lévő testvérek.
A családlátogatás révén ismerkedünk is egymással. Nem alkothatunk úgy közösséget, hogy semmit sem tudunk egymásról.
Minden otthonban Igét olvasunk, Istent juttatjuk szóhoz, hiszen az ő képviseletében vagyunk jelen. Másképpen csupán egy kedélyes beszélgetés lenne az egész látogatásból. Az igei gondolatok viszont az együttlétnek igazi minőséget, tartalmat adnak.
Imádkozunk is együtt. Konkrét kéréseket viszünk az Úr elé a család helyzetéhez, gondjaihoz igazodva.
Én az új élményeket hazahozom magammal. Imádkozom továbbra is a nehezebb helyzetekben lévő testvérekért.
Most öröm van a szívemben, mert megtapasztaltam, hogy egy rövid, félórás látogatás alatt is közel lehet lelkiekben kerülni egymáshoz. Éreztem azt, hogy egyeseknél valós az igény az Úrral való járásra. Ott él bennem a remény, hogy lesz változás új ismerőseimnél. Lesznek olyanok, akik mégis leküzdik a távolságot, és eljönnek az Isten házába.
És lesznek olyan édesanyák, akik őszintén fognak gyermekeik hitre jutásáért imádkozni az Úrhoz. Mert nem elég csak annyit mondani, hogy ilyen ez a mai fiatalság. Ösztönözni is kell az utódokat, hogy Istennél találjanak menedéket, megoldást. És akkor nem azt kell nézni, hogy sok fiatal a létbizonytalanság miatt keseredik el.
Imádkozom azért, hogy találkozásunk legyen a templomban, az istentiszteleten egymással a jövőben.