2016. augusztus 25., csütörtök

Újabb napok a VBH-n

Ahogy telnek a napok, fokozódik a kíváncsiság. Párszor megkérdik, hogy vajon holnap mi lesz. És ugye kézimunka is lesz? Ha szerdán nem voltunk eléggé figyelmesek, és több idő jutott szabadon játszani, ma annál hosszabb volt a foglalkoztatás. A végén magyarázkodnom kellett, hogy miért lehet már csak egy rövidet ugrálni a trambulinon.
Az aranymondások egyre jobban rögzülnek, és ez nagy áldás. Ki tudja, hogy az életben mikor fog majd visszhangozni egy-egy helyzetben az isteni igazság, és mikor fog éppen bölcs megoldást jelenteni egy döntésre álló esetben!
Végre alkalmunk volt egy mutogatós éneket is megtanulni. Mire a hároméves Dorka betoppant, el tudtuk neki énekelni, mutatni. Ahogy az arcát figyeltem, megnyerte a dal a tetszését.
Holnap lekerekedik majd Isten segítségével nemcsak Bocs és Bojt története, hanem a Péteré is. Este pedig szeretettel várjuk a szülőket a záró alkalomra.