2013. január 18., péntek

Összefoglaló

Az év elejére elkészült a múlt évet kiértékelő füzet, amely akárcsak a tavalyi példány, a gyülekezeti élet sokszínűségét láttatja. Érdekes olvasnivaló azoknak, akik követik gyülekezetünk életét.
A januárban megtartott ifjúsági sportnap is hasznosnak bizonyult. Elsőként, mert Isten most is csodás módon gondoskodott érdeklődő fiatalokról. Ha többen lettünk volna, szervezési gondokat okozott volna a megvendégelés.
Másodjára, mert az Ige is helyet kapott a fiatalok életében a nap folyamán kétszer is.
Végül pedig azért is volt hasznos, mert fiatalos lendülettel élhették meg az istendicsőítés élményét a koncert alatt.
Hála ezért az Úrnak!

A Reménység zenekar tagjai örvendeztettek meg bennünket nemcsak szombaton, hanem a vasárnapi istentiszteleten is.
 

Zenélő fiataljaink kedvét a keresztyén zene irányába terelték. Az eladott cd-k révén pedig többen is keresztyén zenét hallgatnak otthonaikban és autózás közben. Ez egy óriási haszon a keresztyén életvitelben, hogy egyre több lehetőség van abban az Úrban gyönyörködni, akinek a legtöbbet köszönhetjük.


Immár egy pár napja, hogy Kovásznán megkezdődtek az egyetemes imahetek, a két református gyülekezet ugyanis minden reformátust szeretettel vár ezekre az alkalmakra. Az első héten a helyszín a központi templom.
A vajnafalvi templomban vasárnap este 6 órakor kezdődik az első imaheti istentisztelet.
A szolgáló lelkipásztorok névsorát a www.kovasznavajnafalva.ro honlapon találni meg.
Szeretettel várunk minden igeszerető testvért!
Imádkozzunk, hogy az Úr áldása legyen ezeken az alkalmakon!