A kovásznai városnapokon megtekinthetjük a Kontraszt kiállítást a Művelődési Házban.
A kiállításról a következőt olvashatjuk az Erdélyi Református Egyházkerület honlapján:
A
Kontraszt a Magyar Református Egyháznak és a rendőrségnek egy ifjúság- és
családmentő kiállítása. Szorosabb értelemben Kisvárda nevéhez fűződik, 2008-ban
Százvai László lelkipásztor elkezdett azon gondolkodni, hogy életüket tékozló
fiatalokat hogyan lehet megszólítani. Amikor az embert eltiltják valamitől,
annál inkább kívánja, ezért interaktív módon akarta a fiatalokat megszólítani.
Nem beszédben, hanem kép- és hanganyagban érinti meg a fiatalokat, olyan
élethelyzetekkel kapcsolatban, amit minden fiatal megtapasztalhat. 2008-ban
született meg a kiállítás egyik állomása. Utána a Csillagpontra is elvitték, a
több ezres látogatottság miatt továbbgondolták, kibővítették. A rendőrség pedig
úgy kapcsolódik, hogy azok a képek, amelyek megjelennek, hiteles rendőrségi
felvételek. 2010-ben indult be a kiállítás, amely olyan szárnyra kelt, amit
senki sem várt. Isten, ami értékes, azt emberi erőfeszítés nélkül is képes
ismertté tenni: Magyarországon több mint 70 000-en látták.
A Keresztyén sátorbeli misszió az idén tematikus beszélgetésekre korlátozódik. Lehetőséget kínálunk a kiállítást megtekintők számára, hogy a kiállítás anyagát, a felmerült érzéseket, a megfogalmazódott gondolatokat megbeszéljük.