2013. március 28., csütörtök

2013. március 20., szerda

Szívembe rejtettem beszédedet...



hogy ne vétkezzem ellened - írja a Zsolt 119 és vallom én is, aki e világ kihívásai közepette főleg a bűntől szeretném távol tartani magamat.

Felkészítőt kaptam a vasárnapi istentiszteleten, amikor az hangzott el, hogy a szív az tároló hely. Most olyan jól jött törődni azzal a sok mindennel, ami ott gyökeret vert. Mi is van az én szívemben? Mi mindent kellene onnan kidobni? Miért hagyom, hogy sokáig ott maradjanak olyan dolgok is, amelyek terhesek?

Mennyivel jobb Istennel foglalkozni, az Ő akaratával, mint sok földi lehetetlen esettel. Emberekkel, akik ha jót nem tudnak magukból előhozni, hát rosszat annál inkább.

Kiváltságos helyzetben vagyok, mert hétfőtől két héten át istentiszteleten lehetek, szívhatom magamba azt, ami emberi értékemet növeli: az isteni akaratot. És találkozhatok olyanokkal, akik időt szakítanak Istenre, és akiknek nem terhes az istentiszteleten való részvétel. Követhetem 16 konfirmándus felkészülését a virágvasárnapi bizonyságtételre.

Imádkozom is ezekért a fiatalokért. Hátha rájönnek arra, hogy szeretettel közelítünk hozzájuk, ez pedig nem is olyan gyakori manapság. És akkor nem szöknek meg a gyülekezetből a továbbiakban sem...

2013. március 8., péntek

Tervekkel a tarsolyomban



Most leginkább azért vagyok hálás Istennek, mert már nem nekem kell dolgokat kívánságként megfogalmaznom. Nem én erőltetek dolgokat azokra az emberekre, akikkel együtt vagyok, hanem részükről érkezik az igény.
Így hát újból tervezhetek. Most éppen egy női bibliakörös kirándulást. Olyan igazit, tartalmasat, Ige központit, amelyik illik a csoportunkhoz.
Kissé elégedetlen voltam a hét elején, hogy kevés feladat hárult rám a napokban. Akad ugyan amit csinálni a háztájékon, de nem csak ebből áll az én szolgálatom.
A hét csendességében körvonalazódott előttem egy másik terv is, amit meglepetésnek szánok. Kissé időigényes, alaposan rá kell dolgoznom, de Isten segítségével, a végére jutok pár napon belül.

2013. március 1., péntek

Ismerkedés Kézdivásárhelyen

 
 
 
 

 

Kellemes emlékként él bennem az, amit február 24-én, vasárnap délután éltem meg Kézdivásárhelyen. Az egyházmegye gyülekezeteiből gyűltünk össze, helyi nőszövetségeinket képviselve azért, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.
Más volt ez az alkalom, már a létszám miatt is. Harminc embernek lehetősége volt körbe ülni úgy, hogy mindenki mindenkit lásson.
Megtudhattuk, hogy milyen munkát végeznek az asszonytestvérek, és hogy kinél mi vált be. Volt olyan település, ahol az adventi díszeket a holland segélyből kapott ruhával együtt bocsátották áruba, sikerrrel járva.
Meglátszott az is, hogy hol van őszinte odaadás a nőszövetség fenntartása vagy éppen kialakítása kapcsán.
Elmondhattuk azt is, hogy miért imádkozunk mostanában rendszeresen. Így lehetett feltérképezni azt, ami elsőbbséget élvez asszonytestvéreinknél. És nem csak az jött elő, hogy személyesen milyen kérések vannak Isten felé, hanem a gyülekezet épülését is érintették az ima-témák sorában.
Rögzültek arcok, nevek nálam is. Igyekeztem ráhonagolódni a beszámolókra, mert tanulni is akartam. És örvendtem, hogy két nőtestvér kísért el a gyülekezetből, mert így több mindent tudunk otthon továbbadni.
Végre egy csapat, amely egyházmegyei szinten is esélyt ad a testvéri szeretetnek és ahol nem a fonákságok, a visszás, kusza helyzetek vannak napirenden, hanem a másikhoz való odafordulás.
Jól esett az egyik fiatal nő visszajelzését olvasni: kellemes élményben volt része, gazdagabban térhetett haza.
Remélem, hogy még lesz ilyenben részünk az egyházmegyében!