Zsúfolt hét volt, hiszen az iskola is elkezdődött, így a gyermekekre is oda kellett jobban figyelni.
A gyülekezeti jelenlét a téli imahéthez hasonlítva gyengébb volt. A jó hír viszont az, hogy többnyire jó és kellemes gyülekezet benyomást keltettük a szolgálóknál. Én erre mindig rá szoktam kérdezni. Szerintem a gyülekezet hangulata is nagyban befolyásolja a szolgáló lelkészt, érezni azt, amikor támogatják az igehirdetőt. Csupán egy valaki jelezte, hogy a türelmetlenkedés miatt igyekezett az igehirdetést befejezni. De ez sem jelenti azt, hogy az az igehirdetést kevésbé lett volna jó, mint a többi. Szerintem, inkább a hosszúsága volt szokatlan.
Öröm volt látni azt, hogy néhányan nagyon lelkesen hozzáálltak az ügyhöz. Minden este volt, aki vacsorával fogadja a vendégeket, vasárnap pedig a parókián fogyasztottuk el az egyszerű töltött káposztát. (Én ezt már pénteken elkészítettem, mert szombaton egész napos programom volt. Konferencián vettem részt, ld. alább).
Nagyon hasznosak voltak számunkra a találkozások az igehirdetőkkel. Hiányzott is ez az igazi baráti elbeszélgetés arról, hogy ki hogyan munkálkodik a maga helyén. Ilyenkor újabb ötleteket is hallunk, amit a továbbiakban alkalmazni is lehet.
Hallottunk értelmiségi gyülekezetről. Ennek tagjai többnyire egyetemi végzettségű egyének. Hallottunk olyan gyülekezetről, ahol a hat éve semmilyen formában visszajelzést nem adó tagot először felszólítják, hogy jelentkezzen, majd leírják. Hát ez a becsületes! El lehet azt is mondani, hogy miért van a hiányzás, miért nincs adakozás, és azt is, hogy nincs igény az egyházi szolgálatra.
Az imahét egyik hozadéka az újabb csoport, amely Alfa kurzuson vesz részt. Kedden már meg is volt az első találkozás annak rendje és módja szerint. Isten meghallgatta többünk imádságát ennek kapcsán.
Szombaton reggel Kézdivásárhelyre utaztunk nyolcan az asszonytestvérek közül. Kint az autónál fogalmaztam meg, hogy ez a komoly, fegyelmezett magatartás nekem milyen nagy örömet okoz. Hiszen akik feliratkoztak, el is jöttek, időben el tudtunk indulni. És odafigyeltünk egymásra is. Ennek igazi bizonyítéka az ebéd. Négy órakor ültünk le a vendéglőben enni, és mivel sokan voltunk, lassan ment a tálalás. Nekem meg el kellett indulni öt órakor ahhoz, hogy a hatkor kezdődő esküvőn idejében megjelenhessek otthon. Ezért arra kértem a csoportot, hogy aki hamarabb kapja meg a második fogást, perceken belül fogyassza el, és üljön be az én autómba. A többiek ehetnek lassabban, és akkor ők utaznak a másik autóban. És minden ment simán, mert ennyire rugalmasak az én asszonytestvéreim. Külön köszönet azért, hogy a csoport ilyen megértéssel viszonyult hozzám.
A konferencia hangulata megfelelő volt nekem, remélem másnak is tetszett. Leginkább az egyik idősebb asszonytestvér megjegyzése maradt meg bennem. Én még mindig új vagyok, de a tapasztaltabb szem a következőt látta: a fiatal papnék megmozdultak, odaálltak dolgozni a nőszövetségben, a rendezvényeken! Én ezt még csak annyival egészíteném ki, hogy tették mindezt feltűnősködés nélkül, egyszerűen csak a szolgálat öröméért.
A konferencia alapos leírását itt olvasni.
