2015. február 20., péntek

Könyvet hoztam!

Hétfőn részt vehettem Marosvásárhelyen az Áldjad, én lelkem, az Urat! című imádságoskönyv bemutatóján. Íme a plakát, ami az alkalmat hirdette:
Olyan keresztyén kézikönyv került forgalomba, amely hiánypótlónak számít köreinkben. A kevés régi imádságoskönyv eddigre agyonhasználttá vált, s most potom áron lehet az új kötet beszerezni.
Az imádkozó ember tudja azt, hogy milyen jó Istent megszólítani, segítségül hívni. Ahhoz, hogy az imaélet ne fakuljon meg, jó ezeket az imádságokat olvasni, az idézett bibliai igéken elgondolkodni. A megjelölt énekek pedig akár egész nap a fülünkben lehetnek, s így meghatározhatják kedvünket, befolyásolhatják lelki erőnket.
A könyv terjesztésére már a múlt év végén sor került. Sajnos, kevés példányszámot tudtunk most magunkkal hozni, de a közeljövőben megoldódik ez a gond is. A mostani példányokat vasárnap kezdjük árusítani a gyülekezetben. Ára 10 lej.
Isten áldása legyen a könyv útján, az olvasókon!
A könyv kapcsán lásd még a Népújságban megjelent cikket: itt