2019. december 21., szombat

Adventben élünk

Így hát öröm a találkozás. Főleg, ha olyan kedves vendég érkezik, mint Vinczi Zsuzsa. Az idén ő segített nekünk karácsonyi díszeket készíteni. Igemagyarázatával is gazdagított bennünket.


 Így sikerültek a porcelángyurmából készült karácsonyfa díszek:
 Most már javában zajlanak a karácsonyi próbák. Az idén is műsort mutatnak be a fiatalok. Meghallgathatjuk a nemrégiben alakult ifjúsági zenekart is a karácsonyi koncerten.

Szeretettel várunk mindenkit!

2019. október 23., szerda

Apa-fia nap

Szombat este lett volna amit kibeszélni, csak fáradtak voltak a hazatérő fiúk. Apa-fia napjuk volt, csupa fiatalos társakkal.
Fél tízkor indultak útnak az autók, a Pojánán leparkoltak, majd a felvonóval eljutottak a Keresztyén-havas egyik csúcsára.
Ez volt a tervben is:
Innen jött a neheze, mert visszafelé gyalog ereszkedtek le az ösvényen. 
Az apák, fiak, mentorok feladatos lapot kaptak, illetve egy-egy karkötőt:

És az aljba visszaérve jöhetett a finom ebéd. Az én fiam leginkább erről mesélt, mert már nagyon megéhezett. (Amúgy mivel két testvére van, hálás annak, ha lehetőség szerint rá irányul a figyelem. Mint ahogy bizonyára örvend az apai gondoskodásnak, kitüntetésnek minden példaképet kereső fiúgyermek!)
Vasárnap d.u. a kézdivásárhelyi presbitertestvéreket láttuk vendégül. Az alkalomra meghívtuk Bartos Károly lp. testvérünket. Az előadásban a hősökről volt szó, akikre ma is szükség van.
Sokunkban összecsengett a tanítás és a szombati történés.
Milyen jó, ha van akire felnézni, akitől tanulni.
Hála az Úrnak az apákért, mentorokért! Köszönet mindenért a mennyei Atyának!

U.i. Nem minden családban van fiúgyermek. Többen is jelezték, hogy lemaradtak. Hát nem! Folytatás következik!😉


2019. augusztus 21., szerda

Újabb 2 nap kalandjai

Ismétlünk:

A homokra és a kősziklára épített házak állnak még.:)
Itt található Filippi városa:
A szigorú tanárnő:
Ennyire féltek tőle:
Tanítás:

A munkálkodók és az eredmény:






Program után előkerül a kerékpár.

Folyt. köv.



2019. augusztus 19., hétfő

És megyünk....

Gyere utánam! - hangzott a felhívás. És akkor jöttek kicsik, nagyobbak és önkéntesek:
Elkezdtük a tanítást, s az éneklést. Annamari gitárral jött segíteni. Jól fogott nagyon.
Volt jókedv is bőven:



 Íme a kisebbek is ügyeskednek:
Később a nagyobbak csoportja kint beszélte meg a történetet Iringó irányításával.

Bent kifestőztek a kisebbek. 



Holnap újabb történettel haladunk előre az Úr Jézus nyomában!



2019. augusztus 13., kedd

VBH - Vakációs bibliahét

#nyár#kellemesidő#hittan#közösség#játék#meglepetés#

Imádkozó lélekkel készülünk a jövő héten hétfőtől péntekig tartó gyermekevangélizációra. A meghívók úton vannak. Igyekszünk mindenkit elérni.

Kérjük a szülőket, nagyszülőket, nagytestvéreket, szomszédokat, rokonokat, hogy segítsenek a résztvevőknek. Ha valahol gondot jelent az, hogy mivel jön ide a gyermek, abban is igyekszünk segíteni.

A foglalkoztatáskor külön csoportban lesznek a kisebbek és a nagyobbak. Így attól sem kell tartani, hogy valaki majd háttérbe szorul.

Hála az Úrnak az önkéntesekért, akikre ezen a héten is számíthatunk!

Hétfőn 11 órakor kezdődik tehát a nagy kaland! Menjünk együtt az Úr Jézus nyomában!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt felekezetre való tekintet nélkül!


2019. május 10., péntek

Kimozdultunk :)

Lassan már meghaladjuk azt az állapotot, hogy az időjárástól függjünk. De azért megörvendtünk annak, hogy csütörtökön szép idő volt. A női bibliakörösökkel erre a napra beszéltük meg a tavaszi kirándulást.

Ezúttal Marosvásárhelyre utaztunk. Szinte dél lett mire megérkeztünk. A gyülekezet előző lelkésze, Bukovinszky-Csáki Tünde várt bennünket. Vele együtt mentünk fel a Vártemplomhoz, és néztünk be a felújítás alatt álló templomba.

A munkálatok miatt veszélyes volt belépni az épületbe, így hát továbbmenve a Balassi-szobában hallgattuk meg a költő fogva tartásának a történetét.

A gótikus teremben vizsga folyt, így oda most nem mehettünk be.
A kellemes kinti napsütésben Tünde a jelenlegi szolgálatáról, a gyülekezet életéről mesélt nekünk.
Mielőtt elbúcsúztunk volna, a Teleki-házban ültünk le egy picit megpihenni.
Kellemes volt nemcsak a kávé, a sütemény, hanem a beszélgetés hangulata is. 

Áldáskívánással búcsúztunk Tündétől, és indultunk is tovább a Kultúrpalota felé.
A Kultúrpalotában minden gördülékenyen ment. Pár percet kellett csak várnunk a tárlatvezetésre.

Az épületben mindig jól esik körbenézni. Az emeleti lépcsőfeljárónál örömmel figyeltünk fel a kiállított Sissi-szoborra.
Az idő sürgetett, a város fárasztóan zajosnak tűnt. A járdán nem tudtunk együtt haladni. Milyen jó, hogy a Teleki Tékánál megálltunk már erre jövet és a Bolyai Farkasról elnevezett drága egykori iskolámban is gyönyörködhettünk egy keveset!
Vásárhelyről Koronkára mentünk, mert Balázs-Bandi Anna tiszteletes asszony itt szolgált több évtizeden át férje mellett. Most elmentünk, hogy megnézzük életének egykori színterét.
Itt készült az 1710-ben felállított kapu előtt a csoportkép. Rajta vannak a bennünket fogadó koronkai testvérek is.


A következő megállónk a Gerendás Étteremnél volt Makfalván. Nagyon finom ebédet fogyasztottunk itt el, és hálásak vagyunk, hogy újból egy nagy asztalhoz ülhettünk.
A vendéglő szüleim kedvenc helye. Szovátáról hazamenet itt szoktak ebédelni. Én még nem voltam bent, mert amikor két szülő is vár bennünket terített asztallal a környéken - Istennek hála! - akkor nem kell vendéglőbe menni.
Nagyon jól éreztük magunkat, és sok fénykép is készült a parkban.
Az alábbi fényképen nemcsak a panzió gondozott környezete látszik, hanem a távolabb levő Sóvárad is a magas templomtoronnyal:
Ez az utolsó fénykép, amit a kiránduláson készítettem. Megálltunk még Szovátán is, körbesétáltuk a tavat a kellemes időben, de ekkor azzal voltam elfoglalva, hogy az erőnlétről faggattam a társakat. Senki nem panaszkodott, de azért indulni kellett haza, mert még hosszú út állt előttünk.
Reggel induláskor igét olvastunk, Évike nénit megkértem, hogy imádkozzon. 
Tíz óra után, amikor már otthonainkba léphettünk mesélhettünk a kapott isteni ajándékokról. A nagyon türelmes, kedves sofőrről, a bennünket szeretettel fogadó ismerősökről és ismeretlenekről.
Csodálatos ÚR vezetett bennünket e rendkívüli napon is! Hála Neki!