Ezúttal Marosvásárhelyre utaztunk. Szinte dél lett mire megérkeztünk. A gyülekezet előző lelkésze, Bukovinszky-Csáki Tünde várt bennünket. Vele együtt mentünk fel a Vártemplomhoz, és néztünk be a felújítás alatt álló templomba.
A munkálatok miatt veszélyes volt belépni az épületbe, így hát továbbmenve a Balassi-szobában hallgattuk meg a költő fogva tartásának a történetét.
A gótikus teremben vizsga folyt, így oda most nem mehettünk be.
A kellemes kinti napsütésben Tünde a jelenlegi szolgálatáról, a gyülekezet életéről mesélt nekünk.
Mielőtt elbúcsúztunk volna, a Teleki-házban ültünk le egy picit megpihenni.
Kellemes volt nemcsak a kávé, a sütemény, hanem a beszélgetés hangulata is.
A Kultúrpalotában minden gördülékenyen ment. Pár percet kellett csak várnunk a tárlatvezetésre.
Az épületben mindig jól esik körbenézni. Az emeleti lépcsőfeljárónál örömmel figyeltünk fel a kiállított Sissi-szoborra.
Az idő sürgetett, a város fárasztóan zajosnak tűnt. A járdán nem tudtunk együtt haladni. Milyen jó, hogy a Teleki Tékánál megálltunk már erre jövet és a Bolyai Farkasról elnevezett drága egykori iskolámban is gyönyörködhettünk egy keveset!
Vásárhelyről Koronkára mentünk, mert Balázs-Bandi Anna tiszteletes asszony itt szolgált több évtizeden át férje mellett. Most elmentünk, hogy megnézzük életének egykori színterét.
Itt készült az 1710-ben felállított kapu előtt a csoportkép. Rajta vannak a bennünket fogadó koronkai testvérek is.
A következő megállónk a Gerendás Étteremnél volt Makfalván. Nagyon finom ebédet fogyasztottunk itt el, és hálásak vagyunk, hogy újból egy nagy asztalhoz ülhettünk.
A vendéglő szüleim kedvenc helye. Szovátáról hazamenet itt szoktak ebédelni. Én még nem voltam bent, mert amikor két szülő is vár bennünket terített asztallal a környéken - Istennek hála! - akkor nem kell vendéglőbe menni.
Nagyon jól éreztük magunkat, és sok fénykép is készült a parkban.
Az alábbi fényképen nemcsak a panzió gondozott környezete látszik, hanem a távolabb levő Sóvárad is a magas templomtoronnyal:
Ez az utolsó fénykép, amit a kiránduláson készítettem. Megálltunk még Szovátán is, körbesétáltuk a tavat a kellemes időben, de ekkor azzal voltam elfoglalva, hogy az erőnlétről faggattam a társakat. Senki nem panaszkodott, de azért indulni kellett haza, mert még hosszú út állt előttünk.
Reggel induláskor igét olvastunk, Évike nénit megkértem, hogy imádkozzon.
Tíz óra után, amikor már otthonainkba léphettünk mesélhettünk a kapott isteni ajándékokról. A nagyon türelmes, kedves sofőrről, a bennünket szeretettel fogadó ismerősökről és ismeretlenekről.
Csodálatos ÚR vezetett bennünket e rendkívüli napon is! Hála Neki!
