Ünneplések

Pünkösd másodnapján két kórus lépett fel gyülekezetünkben. Nagy szeretettel vártuk és fogadtuk őket.

Vendégünk volt a kézdivásárhelyi református gyülekezet kórusa és a marosvásárhelyi kövesdombi gyülekezet Halleluja kórusa.
A jól végzett szolgálat után az ebédnél beszélgethettünk egymással, s ismerhettük meg egymást. Ezen a téren nekem két nagyon kellemes meglepetésem is volt a maosvásárhelyiekkel. Bizony, kicsi ez a világ, és milyen más helyzetekben látjuk viszont egymást amint telnek az évek! De a kézdivásárhelyi kórus egy-egy tagjával is ismeretséget köthettem, ami nagy örömömre szolgált. Ismerősek voltak a nőszövetségi tagok, s búcsúzáskor meg is jegyezték, hogy majd találkozunk az egyházmegyei rendezvényeken, ha Isten is úgy akarja.
A mi kórusunk pedig lazíthatott házigazdaként, a megvendégelést ugyanis a kórustagok megfelelően megszervezték.
A "pap bácsiból" pedig igazi székely legényt csináltunk erre a napra :)

Anyák napja a gyülekezetben

Az elmúlt vasárnap köszöntötték a vallásórás gyermekek az édesanyákat, nagymamákat. Későn sikerült feldolgozni a felvételeket, így most csak egy filmet töltök fel a gyermekek lelkes éneklésével.
A templomból kijövet szeretetvendégségben részesültünk a női bibliakörösök jóvoltából.
Remélem, mindenki jól érezte magát ezen az alkalmon, mert kellő igyekezet, lelkesedés állt minden mögött. Az édesanyák annyira társak lettek a műsor megszervezésében, hogy nekem még ilyenben eddig részem nem volt. Öröm az, hogy a kommunikáció lelkész és szülők között egyre jobban működik. Számomra ez egy nagy előre lépés. Istennek legyen hála ezért!

Pusztinai hegytetőn...

...jaj, de hegytetőn - énekelték a pusztinai gyermekek a tegnap nekünk. Azóta is a fülemben van a szép, népi dallam.


Kirándulni voltunk. Körutat tettünk meg, melynek fő állomása Pusztina volt. A női bibliaórások közössége azért kívánkozott csángó vidékre, mert a csoportból csupán egy személy járt ott eddig.
Csodálatos volt az utazás, mert kedves kísérőnk nagyon sok újdonságot mesélt nekünk.
Rengeteget tudnék írni, de inkább képek segítségével mutatom be a kirándulást a kedves olvasóknak.

A sósmezei világháborús emlékmű és temető. Szomorú, hogy milyen mostoha sorsa jutott. Nálunk még a halottakat is elrománosítják.

Az aknavásári kolostortemplomban dúl a sötétség, pedig nem ortodox, hanem görög-katolikus.

Pusztinán Nyisztor Ilona fogadott bennünket nagy szeretettel.Itt a dombra épült templomhoz visz bennünket, ahol csodálatos szentes énekeket adott aztán elő nekünk.

Ebéd után indultunk vissza a Gyimeseken át. Itt az ezeréves határnál nézelődtünk.

 

A csíksomlyói zárda belső udvarán a napórák nyűgöztek le bennünket.

 

A Zsoltárok könyvéról szóló sorozat...

...a végéhez érkezett. Pár hónapon keresztül kb. 10 zsoltárt emeltünk ki ebből a csodálatos könyvből, és azokat tanulmányoztuk a női bibliakörösökkel. Isten áldásaként az együttléteket jellemző kellemes hangulat valóban alkalmas volt arra, hogy Istenhez kerüljünk közelebb, az Ő megismerésében haladjunk előbbre.

A bibliaórákon elhangzottakat egy kisebb füzetbe összegyűjtöttem, és a záró alkalmon a szép számban megjelenő testvéreknek átnyújtottam.

A tavaly hasonló módon zártuk a Jézus példázatairól szóló sorozatot. Akkor a kiadott kis füzet nagy sikernek örvendett a csoporttagok körében. Most is jut a kiadványból mindazoknak, akik a mi csoportunk szemszögéből nézve is hajlandóak a Zsoltárok könyvének megismerésében előbbre jutni.

A viskó

Part of the Missy Project

Úgy kezdődött, hogy vasárnap egy kedves lelkipásztor testvérünk vállalta a helyettesítést Komandón, így kilenc hónap után először volt olyan, hogy nem kell tovább rohanni a kovásznai istentisztelet után. A gyülekezetben szervezett délutáni zenés istentisztelet pedig elmaradt, mert nem került zenekar. Így hát kézbe vettem A viskó című könyvet, mert "vasárnapi" olvasmányra vágytam.

A  könyvet valóban nagyon nehéz letenni, annyira kíváncsivá teszi az embert. Nem hiába lett New York Times Bestseller.
Olvasás közben jöttem rá, hogy milyen lelki terrornak tettem ki magam. Senki nem mondta, hogy nem egy könnyű olvasmány. Sok kedves ismerősöm olvasta már a könyvet, így nem is gondoltam arra, hogy óvatosan kell közelítenem a témához.
Nem emlékszem, mikor sírtam ilyen hosszan, mint a könyv olvasása közben. Harag is volt a szívemben, hogy miért nem figyelmeztetett senki.
Hogy mi maradt meg belőle?
Elsőként az, hogy nincs olyan mélypont, amelyben Isten ne lenne elérhető. Ez egy olyan alapvető igazság, amelyet a hívő embernek meg kell tudnia ragadni élete bármely nehéz pontján.
Előjött az a kiszolgáltatottsági érzet is, ami a sírást kiváltotta, de ami nem gátolja meg az Istenhez való közelítést, Isten megértését. A könyv elolvasása után se éreztem nagy enyhülést érzelmileg, inkább érvek, isteni igazságok terén fogadtam el a magyarázatot.
Felidéztem az én személyes tragédiáimat, amelyek bár utólag jól végződtek, a kérdéses pontokon sem idéztek elő hitbeli konfliktust. Lehet, azért volt ez így, mert a tragédia a maga szörnyűsége ellenére is nem emberi hibából, rossz szándékból alakult ki, nem volt, akit hibáztatni, akinek meg kelljen bocsátani.
A magam számára azt szűrtem le, hogy A Nagy Szomorúságot valóban le kell tenni, a terhektől meg kell szabadulni, mert csak így engedjük Istent cselekedni.
A könyvön érződik, hogy a teológiai témák nagyon alapos kidolgozás során épültek be a történetbe, ezért minden elismerésem a szerzőnek és csapatának. Az író eredetiségét kedveltem, a kitalált szereplők merész külsejével is egyetértettem. Egy-két túlméretezett jelenet azért akadt a regényben, ami az emberi fantázia szabadon szárnyalását igazolta, s nem kimondottan bibliai fogantatású.
Az alapötlet is jó: Isten utánanyúl a szenvedőnek, a kételkedőnek, hogy megnyugvást adjon.
A 11. kiadásban (2012-es év) szó van a Missy Projectről, ami arra bíztatja az olvasót, hogy írjon a műről.


Számomra most igazán itt az idő elővenni a karácsonyban kapott Karen Blixen könyvet, és egy kicsit lazítani szellemileg.

Burokban

Vasárnap este zenés istentiszteletre gyűltünk össze templomunkban. Ezúttal minden korosztálynak szóló alkalomként hirdettük, és valóban így is jelentünk meg: korosztálytól függetlenül. Mindannyian örömet lelhettünk az Istent dicsőítő éneklésben.
Az áhítatban arról hallottunk, hogy Isten védelme mennyire valós. A 91. zsoltár szavai az isteni gondviselésről szóltak: Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás (9. és 10. vers).
Erre az oltalomra van szükségünk mindannyiunknak. Én ezt a védelmet úgy képzelem el, mint egy burkot, ahonnan nem szeretnénk sohasem kiesni. Sőt inkább másokat is oda be kell vinni, hogy ne legyen annyi önpusztítás, céltalanság az emberi társadalomban.
A továbbiakban havi rendszerességgel szeretnénk ilyen zenés istentiszteletet szervezni, ahol együtt énekelhetünk meghívottainkkal.

Női Világimanap gyülekezetünkben

A Nők Ökumenikus Világimanapját egy nappal előre hozva tartottuk meg, mert itt Kovászán mindkét gyülekezetben csütörtökön szoktunk összegyűlni női bibliaórára.

Ünnepélyessé tette az együttlétet a két másik gyülekezet (Kovászna I, Komandó) női képviseletének a jelenléte. Örömet jelentett az asszonytestvéreknek a készülődés.

Úgy érzem, sikerült ráhangolódni arra, amit az egyiptomi nők számunkra előkészítettek. A programot jónak találtam, de azért alakítottunk rajta, mert a különböző elemek: az igehirdetés, a liturgia, a képvetítés be kellett, hogy férjen az időbe. Cél volt az is, hogy a szeretetvendégségre is jusson idő, tudjunk egy kicsit beszélgetni egymással.

Íme a kidíszített asztal, amivel a vendégeket vártuk! (A süteményeket az irodai asztalon tartottuk, és csak a végén hoztuk be.)

Az alma-hattyúk:

 

A képek kissé homályosak, mert a gépem nem a legjobb.

 

A felszolgáló asszonytestvérekről is készült kép.