Elmúlt napok eseményei

A múlt hétfőn kezdődött el az őszi imahét, és vasárnap zártuk azt le a délelőtti istentiszteleten úrvacsorával.
Zsúfolt hét volt, hiszen az iskola is elkezdődött, így a gyermekekre is oda kellett jobban figyelni.
A gyülekezeti jelenlét a téli imahéthez hasonlítva gyengébb volt. A jó hír viszont az, hogy többnyire jó és kellemes gyülekezet benyomást keltettük a szolgálóknál. Én erre mindig rá szoktam kérdezni. Szerintem a gyülekezet hangulata is nagyban befolyásolja a szolgáló lelkészt, érezni azt, amikor támogatják az igehirdetőt. Csupán egy valaki jelezte, hogy a türelmetlenkedés miatt igyekezett az igehirdetést befejezni. De ez sem jelenti azt, hogy az az igehirdetést kevésbé lett volna jó, mint a többi. Szerintem, inkább a hosszúsága volt szokatlan.
Öröm volt látni azt, hogy néhányan nagyon lelkesen hozzáálltak az ügyhöz. Minden este volt, aki vacsorával fogadja a vendégeket, vasárnap pedig a parókián fogyasztottuk el az egyszerű töltött káposztát. (Én ezt már pénteken elkészítettem, mert szombaton egész napos programom volt. Konferencián vettem részt, ld. alább).
Nagyon hasznosak voltak számunkra a találkozások az igehirdetőkkel. Hiányzott is ez az igazi baráti elbeszélgetés arról, hogy ki hogyan munkálkodik a maga helyén. Ilyenkor újabb ötleteket is hallunk, amit a továbbiakban alkalmazni is lehet.
Hallottunk értelmiségi gyülekezetről. Ennek tagjai többnyire egyetemi végzettségű egyének. Hallottunk olyan gyülekezetről, ahol a hat éve semmilyen formában visszajelzést nem adó tagot először felszólítják, hogy jelentkezzen, majd leírják. Hát ez a becsületes! El lehet azt is mondani, hogy miért van a hiányzás, miért nincs adakozás, és azt is, hogy nincs igény az egyházi szolgálatra.
Az imahét egyik hozadéka az újabb csoport, amely Alfa kurzuson vesz részt. Kedden már meg is volt az első találkozás annak rendje és módja szerint. Isten meghallgatta többünk imádságát ennek kapcsán.

Szombaton reggel Kézdivásárhelyre utaztunk nyolcan az asszonytestvérek közül. Kint az autónál fogalmaztam meg, hogy ez a komoly, fegyelmezett magatartás nekem milyen nagy örömet okoz. Hiszen akik feliratkoztak, el is jöttek, időben el tudtunk indulni. És odafigyeltünk egymásra is. Ennek igazi bizonyítéka az ebéd. Négy órakor ültünk le a vendéglőben enni, és mivel sokan voltunk, lassan ment a tálalás. Nekem meg el kellett indulni öt órakor ahhoz, hogy a hatkor kezdődő esküvőn idejében megjelenhessek otthon. Ezért arra kértem a csoportot, hogy aki hamarabb kapja meg a második fogást, perceken belül fogyassza el, és üljön be az én autómba. A többiek ehetnek lassabban, és akkor ők utaznak a másik autóban. És minden ment simán, mert ennyire rugalmasak az én asszonytestvéreim. Külön köszönet azért, hogy a csoport ilyen megértéssel viszonyult hozzám.
A konferencia hangulata megfelelő volt nekem, remélem másnak is tetszett. Leginkább az egyik idősebb asszonytestvér megjegyzése maradt meg bennem. Én még mindig új vagyok, de a tapasztaltabb szem a következőt látta: a fiatal papnék megmozdultak, odaálltak dolgozni a nőszövetségben, a rendezvényeken! Én ezt még csak annyival egészíteném ki, hogy tették mindezt feltűnősködés nélkül, egyszerűen csak a szolgálat öröméért.
A konferencia alapos leírását itt olvasni.

Imahét kezdetén

A napokban olvastam: A vitorlát ki kell feszíteni, aztán van amibe belekapjon a szél. Legyen nálunk is ilyen eszköz az imahét, hogy aztán Isten Szentlelke egyre többet hozzon ki a mi közösségünkből is!
Isten adja, hogy tovább is tudjunk menni az Ő útján!

 

Lemaradoztam....

Kiderült, nem tudom tartani a lépést az írással. Kár, mert annyi minden történt az elmúlt időszakban is. Volt például egyházmegyei nőszövetségi csendes délután Székelytamásfalván. Ez egyfajta próbálkozás volt kideríteni, hogy milyen igények vannak lelki téren. Istennek adok hálát azért az érdeklődésért, amit a több mint kétszáz asszonytestvér részéről megtapasztalhattunk Újzsenge szombatján.

Én ezen az alkalmon imaközösséget vezettem, s bár a felkérés meglepett, kiderült teljesen helyén volt ezen a rendezvényen.

És volt jubileumi konfirmálás a mi templomunkban. Én ennek csupán a második felén vettem részt, de így is bele tudtam élni magam az eseménybe. Képek következnek majd.

Volt még egy próbálkozás a keresztyén sátorral a városnapok során, de elégedetlen vagyok azzal, ahogy volt.

 

És akkor most írjak arról, ami következik!

Először is a jövő héten őszi imahét vendéglelkipásztorok részvételével. Imádkozom, hogy érdeklődés is legyen. Az egyik meghívott kedves barátom a következőt mondta: Ne félj, aki kell, ott lesz!

Szombaton régiós nőszövetségi konferenciát szervezünk Kézdivásárhelyen. Rám vár a moderálás.

Szeptemberben össze szeretnénk gyűjteni azokat, akik 15 illetve 16 éve konfirmáltak. A hónap vége felé indulna az újabb Alfa kurzus, ha lesz elég jelentkező. Eddig 3 emberről tudok.

Szóval, van amiért imádkozni nekem és neked, kedves olvasó!

ELKEZDŐDÖTT....

Istennek hála, szépen alakul a gyermeklétszám és a program lebonyolítása is. Örömmel élem meg ezt a szolgálatot, és hasonlóan éreznek még mások is, akik lelkes segítőkként itt vannak mellettünk.

Következnek a képek beszámoló helyett. Egyszerűbb, ha ezekhez írok megjegyzéseket.

Ekkora volt a hétfői kör az udvaron.

Táncra fel Orsival. Ezzel a tánccal indul be az időgép.

 A hallgatóság

 Csilla kérdése: Melyik út vezet a mennyek országába?

 Annamari segít: Tessék, itt a Biblia! Benne mindezt megtalálod.

 A professzor és Petra beindítják az időgépet.

 Na, ezt megnézzük!

 Játék az udvaron.

 Van-e még hely a trambulinon?

 Fogy a víz.

 Az egyik legaranyosabb kép Balázskával.

 Itt az ideje a cukorka kiosztásának.

 Készülnek az akváriumok.

 A festegetők

 Keddi tánctanítás

 Ekkora lett keddre a kör. Ára mindennek: egy pár finom cukorka.

 Így lelkesülünk.

 Samuval mutatjuk be, hogy milyen nehéz kicsinek lenni (illusztráció Zákeus történetéhez).

 No comment.....egyszerűen csak jó ezt csinálni!!!!!!!!!!

Gyermekevangélizáció

Nagy szeretettel készülünk a nyári vakációs bibliahétre. Ajánlkoztak már segítségek is - hála Istennek. Péntek este a szülőkkel szeretnénk zárni az alkalmat. Valahogy úgy, mint a legutolsó vallásórán is történt.

Közben két trambulin és egy pár négykerekű járgány várja a játszani is szerető gyermekeket :)

A legfontosabb, hogy imádkozzunk ezért az alkalomért is, és szóljunk azoknak, akik eljöhetnének. Mert itt is igaz az, hogy: senki sem tehet meg mindent, de mindenki tehet valamit!

Áldást hordozó emberekkel találkoztam

Igen, ebben a nagy ajándékban volt részem az elmúlt napokban is. Először egy váratlan, majd egy bejelentett látogatás rendjén, ugyanazon a napon. Csodálatos volt embereket így megismerni családjaikkal együtt, egyben azt a szeretetet is megtapasztalni, amivel hozzánk igyekeztek. (Maros megyéből jött mindkét család.)

De sikerült a héten  eljutni két helyre is beteglátogatóba. Imádkoztam azért, hogy fenntartásaimat indokolatlanná tegye az ÚR. Ezek csak megakadályoznak abban, hogy felkerekedjek. Ilyen gondolatok fordulnak meg a fejemben: nem is rám várnak, zavarok, megterhelem őket, nem tudják, mit kezdjenek velem.

Isten meghallgatta imádságaimat, és mindkét helyen jól sikerült a látogatás. Hazafelé megelégedetten fogalmaztam meg a magam számára, hogy vannak olyanok, akik felismerik, ha szeretettel közelítünk hozzájuk.

És aztán eljutottam a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthonba is a holland barátainkkal. Újból segélyt hoztak kedves testvéreink, amelyet szeretettel fogadtak a központban. Be is hívtak bennünket egy kis kínálgatásra.

Olyan jó oda belépni, elbeszélgetni a Kolozsi házaspárral! Sokat tanultam tőlük minden beszélgetéskor. Boldog vagyok, hogy Kovásznán ilyen otthon is létezik, nagy szükség van rá.

Sokan indulunk úgy lelkészekként, hogy valami nagyot szeretnénk kivitelezni, de nem mindegyikünknek adatik ez meg. Számomra is álom egyelőre egy olyan intézmény létrehozása, ahol emberi életeken lehetne segíteni. De legalább van ahova besegíteni. Ahová tudjuk vinni azt a keveset, amivel rendelkezünk. Ezért is látogattuk meg egy alkalommal a női bibliakör tagjaival az otthont. Gyümölcsöt vittünk, mert abban az időszakban azt tudták a legkevésbé beszerezni a gyermekeknek.

Miközben tehetős barátaink leparkolták az udvarban autójukat, egy másik külfölön élő, adakozó család búcsúzott el a központ tagjaitól. Engem is bemutattak nekik, ők pedig szerénykedtek, hogy adományuk ehhez képest, amit a hollandok vittek, szerénynek bizonyul. Vigasztaltam őket, hogy minden kicsi számít. És ezt őszintén gondoltam. Mert éppen az erdélyi nehéz sorsú gyermekek ügyében tudott a magyar nemzet nemrégiben remekül összefogni - Istennek legyen hála!

 

Ajándékba kaptunk egy naptárat, tele képekkel, csodálatos idézetekkel. Magammal hoztam a belső szobámba is, hogy rá pillanthassak, ihletet kapjak a további szolgálatokhoz is. Hogy legyen erőm új utakon indulni Istennel kéz a kézben.

Gyülekezeti nap Lécfalván

Kissé későn kerülök oda, hogy beszámoljak a lécfalvi együttlétről, de hát a nyár mindig bonyolult.
Kezdjem ott, hogy mi már pénteken helyszíneltünk.
Jöttek a presbiterek, volt az udvaron mikrobusz, terepjáró és elég fogdmeg ember. Ekkor jött az ötlet, hogy kiruccanunk az aprajával is, azaz a három gyermekkel.
Lécfalván kiderült, hogy már sok választási lehetőség nincs a helyezkedés kapcsán. Még most is mosolygok azon, hogy ez engem akkor meglepett.
Ott a helyszínen szereztünk második sátrat is, ugyanis 80 fő jelentkezett be a gyülekezetből, és nekünk csak egy partisátrunk van.
Fő a jó hangulat, ami ekkor, így is megvolt! Percek alatt felállították a sátrat, kicsomagoltunk, majd egyet beszélgettünk és jöttünk haza.

Szombaton hajnalban esett az eső. Egyáltalán nem kívánatos időjárás egy olyan rendezvényhez, amely a szabadban zajlik. Aranyos volt az egyik kedves barátnőm, tőlem érdeklődött az időjárás felől. Válaszolni persze, nem tudtam.
De az eső elállt, a fű lassan felszáradt. Elkezdődött az istentisztelet, és kígyóztak a sorok az úrvacsora vételhez. A kegyelem csodálatos percei voltak ezek.
Innen rohantunk át a templomhoz, ahol kiderült, már nincs több hely. Kint várakoztunk, hogy utolsó kórusként fellépjünk. Mekkora öröm volt, hogy az Erdély Tv-ben a mi kórusunk egyik teljes énekszámát vágták be! Az ének a 23. percnél kezdődik itt: http://www.erdely.tv/magazin/hitelet?musor=36603
Visszamentünk a sátorhoz, ahol a nagyon-nagyon finom étel már készen volt. Miközben ettünk, láttam meg, hogy a főszakács, a segédek még ülőhelyet sem kaptak. Lábon fogyasztották el az ebédjüket. De hát sokan voltunk, kevésnek bizonyult a pad is.

 

Ekkor még nem tudtuk: Klára hiába mutatja be a mi ételünket, a zsűri elfelejti megkóstolni :)

Egy biztos: a közösségi élmények éltetik ezt a mi gyülekezetünket is. Hála az Úrnak minden kedves beszélgetésért, amire Ő sort kerít.
Én örvendtem a sok drága embernek, megint megfogalmaztam magamban, hogy csodálatos testvérek közé hozott bennünket. Én ezért nagyon gyakran köszönetet mondok Istennek - még két és fél év után is.
Este nagyon fáradtak voltunk, de itthon kellemes együttléttel zártuk be a napot. Vasárnap meglepetés volt az, hogy szép számú gyülekezet jött istenimádatra a templomba.
Valóban velünk van az Úr!