2022. augusztus 22., hétfő

VBH2022

 Esős napon, de lelkes gyermekekkel, figyelmes szülőkkel, ügyes munkatársakkal így indul a nap és a program:






Egyik legaranyosabb helyzet a nap során feltett kérdések miatt. Már nem emlékszem, hogy a türelmesek vagy a szerelmesek álltak mellém. Mindenképpen bátran válaszoltak, és arra kértek, holnap is legyen ilyen játék. Mindannyian jót szórakoztunk!







Holnap folytatjuk Ézsau és Jákób történetének a bemutatását, ha az Úr is úgy akarja! Várjuk sok szeretettel kicsi és nagy barátainkat!


U.i. A képek készítője (és sok másban jó munkatárs is) nem látható még, de holnap őt is megörökítjük.


2021. december 4., szombat

Mozgalmas Advent

 Az idén lehetőségünk volt újból együtt lenni kézműves foglalkozáson a női bibliakörösök szervezésében. Szeretettel fogadtuk Hegyeli-Kátay Klárát csoportunkban, aki felkészülve jött közénk, hogy együtt valami szépet készítsünk. Igeolvasás, ima után nekiláttunk a munkának:

Gondnokunk sok szeretettel jött közénk egy szomorú nap után. Támaszáért nagyon hálásak voltunk!


Reméljük, az elkészített díszek kellemes hangulatot jelentenek az otthonokban! Az itt maradt süteményekből az utána következő kóruspróbán is fogyasztottunk. Jobban ment így az éneklés :)
Szombaton a gyermekeket fogadtuk adventi foglalkoztatáson. Köszönet a szülőknek, a nagyobb testvéreknek a hozzájárulásért! Együtt énekeltünk, tanultunk Isten ígéreteiről és együtt is készítettünk angyalkákat, karácsonyfadíszeket.


Még egy rendkívüli gitárórára is sor került :)
Jövő szombaton már a karácsonyi műsorra összpontosítunk. Várjuk 12 órai kezdettel azokat is, akik nem szeretnek szavalni! Lehet közös énekkel is dicsérni az Urat!





2021. szeptember 6., hétfő

VBH 4. és 5. nap

 A negyedik napon az emmausi tanítványok történetét adtuk elő.







A negyedik napi tanítást követően Tibor beszámolóját hallgattuk meg nagy odafigyeléssel, érdeklődéssel:




Utolsó napi program: Jézus születésének a története, kézimunka. 

Zárás nagy körben, imádsággal. Mindenki elmondhatta, hogy miért hálás az Úrnak.

2021. augusztus 25., szerda

VBH 2. és 3. nap

 Jó újból letelepedni a Jézus társaságában, mert ő nagyszerű dolgokat tanít. Íme az újabb tanítványok:


Ha szép idő van, az udvaron kezdünk:



A teremben már lehet a komolyabb dolgokkal foglalkozni:



A humoros résznél is nagy a csend és az érdeklődés. A kiránduló család vasalódeszkát visz az útra:

Az aranymondásnál ma is sietnek segíteni Enikőnek.


"Boldogabban éneklünk neked, jó Uram!" - a kedvenc éneke az idei programnak.



Elkészültek a kis táskák, amiben cukorkát vittek haza. Volt olyan, aki a pap bácsinak is adott cukorkát. Hozok neked az irodából! - válaszolta, amikor megkérdeztük, hogy otthonról akarja hozni a cukorkát. Aranyos megoldás!:)


A gazda rétre megy, a gazda rétre megy.....mindenki vele megy!



A teremben sok az ismételni való, és a válaszok is lelkesek.

Előkészület a színfal mögött, majd következik az újabb jelenet:



Az aranyborjú történetét együtt mondjuk el a fiatalokkal:

Igazgyöngyök és hamis gyöngyök között válogatnak:

Dolgos kezek:



És van aki szeret ajándékozni: