2017. április 4., kedd

A dicsőítés öröme

Szovátai barátaink 2014 decemberében jártak nálunk először zenekarukkal. Azóta más rendezvényeken hallhattuk éneklésüket, és csodáltuk, hogy egyre csak tovább bővül a zenekar.
Panorámakép, amelyről Beáta hiányzik:
Ezért hiányzik Beáta :) 


Már nem emlékszem, mikor kapta a nevet a zenekar, de a Sószórók név nagyon találónak, biblikusnak bizonyult.
A nyáron újból beszélgettünk arról, hogy szívesen várjuk őket Kovásznára. Nagy örömünkre volt egy olyan hétvége, ami erre alkalmasnak bizonyult számukra.
Öröm volt találkozni a régi tagokkal, megismerni az újakat, s aztán a dicsőítő zenében elmerülni, Isten nagyságára figyelni.
A zenekar által kiválasztott új zeneszámokra kíváncsi is voltam. Ezúttal is tartalmas szövegek társultak a szép zenei kísérethez, énekhangokhoz. Ötletes volt a bemutatkozás, sajnos, erről nincs felvétel.
Öröm volt a szombat éjszakába nyúló beszélgetés. Milyen kár, hogy gyorsan telik az idő!
Készítettem egy rövid filmet, és ízelítőül megosztom. A felvétel minősége gyenge, és nem tudja így az igazi hangulatot visszaadni. De közben azokra a barátokra gondoltam, akik nem lehettek itt, akikkel leveleztem például, és sajnálták, hogy nem szabadok.

Erikát idézem: vannak virtuális hívei is gyülekezetünknek. Számukra bizonyára egy kellemes figyelmesség a szombat esti koncertről készült anyag.

A bővebb testvéri közösségért rendszeresen imádkozunk. A helyi közösséggel pedig számos találkozási lehetőség volt az elmúlt napok családlátogatásai által. És sok találkozási lehetőség van még előttünk, hiszen gyülekezetünkben vasárnap este kivételével minden este istentiszteletet tartunk este 6 órától - ezen a héten, a jövő héten pedig 7 órai kezdettel.