2016. július 1., péntek

Csontváry festményei kapcsán

Végre a két kisebb gyermekkel sikerült eljutnom a Csontváry-kiállításra Csíkszeredába.
A művészetnek régi pártfogója vagyok, de most az érdekelt, hogy a gyermekeim (10, illetve 6 éves) miként élik meg a látottakat.
Az első teremben éppen egy iskolás csoportnak magyarázott az alkalmazott, így mi is elhelyezkedtünk a gyékényből font korongokon, és figyeltünk a szavakra meg a falakon lógó festményekre. A gyermekek közben felfedezték, hogy a három különböző jegyen más-más festmény van. Az Ágnesé éppen a teremben volt kiállítva.
Nemsokára a tárlatvezető Csontváry életének arra a részére tér át, mely Münchenben zajlott. A gyermekek felkapták a fejüket, mert kellemes emlékeik fűződnek a városhoz. A továbbiakban igyekeztek megjegyezni, hogy milyen országokban fordult meg a festő.
Felfigyeltünk a bibliai témájú festményre, mely az Olajfák hegyét jeleníti meg, de A magányos cédrus című festménynél is szóltam nekik arról, hogy ez egy olyan fa, amelyről a Bibliában is olvasunk.

A tárlatvezető bevonta Vilmost a magyarázatba. Székre kellett ülnie, hogy látszódjon milyen perspektívából jelenítette meg a festő idős házvezetőnőjét. A festmény melletti székre később Ágnes is felült.

Felkapták a gyermekek a fejüket, amikor Van Gogh-ról volt szó. A nappalinkban egy Van Gogh-reprodukció található a falon. A virágzó mandulafáról készült festményt - ha jól emlékszem - Van Gogh egyik unokaöccsének festette, és a zongora felett lógott a lakásban.

Van Gogh-ról azért esett szó, mert Csontváry kortársa volt, bár soha nem találkoztak. De aki ismeri Van Gogh-ot és Csontváryt könnyen felfedezi, hogy festményeiknek a színvilága nagyon hasonló. (Ritkán hallani, hogy valaki a Van Gogh nevét helyesen ejtse ki, de itt most ez tökéletesen ment. Értékeltem is a tárlatvezető tájékozottságát.)
A kiállításon megtekinthető Munkácsy-festményt és az arról készült Csontváry-másolatot egy kis ideig együtt figyelgettük. Vilmos aztán rávágta: a másolat modernebb.
Ágnesnek a Selmecbányát megjelenítő képnél csillant fel újból a szeme. Ez a festmény Sissihez is kapcsolódik, mi pedig gyakran olvasunk róla szóló meséket.

Alapos körbesétálás, nézelődés után elhagytuk a múzeumot, és elfogyasztottunk egy kis finomságot.
Csodálatos hangulatban jöttünk ki a múzeumból. Feltöltődtünk színekkel, élményekkel, s megint elgondolkodhattunk azon, hogy nem mindegy az, ha valamit csak nézünk, de igaziból nem látjuk azt a maga rendkívüliségében.
Csontváry a szemünket segített nyitogatni, hogy több szépet, egyedit láthassunk meg a magunk valóságából.