2013. május 30., csütörtök

Bejártuk Székelyföld egy részét


Szomorkás időben indultunk. Esett az eső, és ez végig így is maradt. Volt amikor nagyon esett, volt amikor egy pár percre elállt.
A buszba felülve azt mondtam, hogy a hangulat rajtunk múlik, az időjárást nem tudjuk megváltoztatni. Íme a bizonyíték, hogy a csapatunk a ködös, esős idő ellenére is örvendett az együttlétnek, a kalandnak:
Séta a Nyerges tetőn
Ez a mosolygás a meghallgatott imádság eredménye, mert mielőtt Kovásznáról kimentünk volna, imádkoztunk magunkért és az otthon maradókért is.
Székelyudvarhelyen bejártuk a város nevezetes helyeit, megnéztük a híresebb épületeket.
A Benedek Elek Tanítóképző előtt
A Szent Miklós hegyen is alaposan körülnéztünk. Jó volt a gyakorló orgonistát hallgatni a templomban. Pár perc pihenőt tartottunk így.
A felújítás alatt levő Tamási Áron Gimnázium gyönyörű épülete
A Haáz Rezső Múzeumban kedves fogadtatásban volt részünk. A tárlatvezetés igazi nagy élményt nyújtott, és sokunk intellektuális szomját csillapította. A könyvnyomtatás történetébe való bemerülés a vallásos témát teljesen érintette, hiszen a középkorban többnyire vallásos tartalmú könyveket nyomtattak.
Innen a Jézus Szíve kápolnához mentünk, ahol a kápolna érdekes történetét hallhattuk a vezetőtől. A kis kápolnában együtt imádkoztunk és a 134. zsoltár első versével dicsértük az Urat.
Kilátás a Budvár és a Csicser dombokra a kápolna udvaráról:
 
A Petőfi Panzióban finomat ettünk igen kellemes környezetben.
Innen Barótra mentünk, ahol vártak bennünket a nőtestvérek. Sajnos késtünk, mert a rendőrség elkapott 67-es sebességgel.
Baróton nagy szeretettel fogadtak bennünket.
Együtt a két város biliaórásai:
Igei gondolatokat osztott meg velünk Krizbai Imre lelkipásztor. Mi is köszöntöttük egy kis figyelmességgel a baróti nőtestvéreket, majd megcsodáltuk a modern és szép baróti református templomot.
 
 
 
Hogy eddig nem írtam, hát ennek az az oka, hogy nagyon elfáradtam a kiránduláson. A hétvége pedig sok munkát hozott magával, mint mindig.
Isten segítségével ma a bibliakörön az Ige magyarázata mellett a kirándulás kiértékelésével foglalkozunk.